Elő az okostelefonokat!
Közélet

Elő az okostelefonokat!

Versenybe száll a három hal és a vitéz – vagyis Halas címere. Mint ahogy már beszámoltunk róla, az ország egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában a napokban megnyílt a címerkiállítás, amit a becslések szerint egy év alatt akár 20 millióan is láthatnak.
Hoppá! Médiafüggetlenítő javaslat a testület előtt
Közélet

Hoppá! Médiafüggetlenítő javaslat a testület előtt

Meglepő javaslattal kezdte ülését a képviselő-testület: Váradi Krisztián (Demokratikus Koalíció) javaslatot tett a városi média függetlenségét garantáló rendelet megalkotására.
Kegyetlen gyilkosok, mélykúti áldozat
Közélet

Kegyetlen gyilkosok, mélykúti áldozat

Élete végéig fegyházban marad az idős mélykúti cipészmester egyik gyilkosa, társa feltételesen, legkorábban 35 év múlva szabadulhat. A bruális emberölés megdöbbentette a települést és az ügy nyomozóit is.
Ingyenes  ivartalanítási akció
Közélet

Ingyenes ivartalanítási akció

Ismét nagyszabású ivartalanítási akciót hirdet a Halasi Állatsegítő Alapítvány. Március 3-tól lehet jelentkezni kizárólag a szuka kutyákkal Kiskunhalasról és környékéről. Kan kutyák ivartalanítására ebben az akcióban nem kerül sor – tudatta honlapján az alapítvány.
Halasi embercsempészek buktak le
Közélet

Halasi embercsempészek buktak le

Nyolc török határsértőt szállítottak gépkocsijukkal azok a halasi embercsempészek, akiket a rendőrség speciális egységei Bácsalmás térségében fogtak el. Az embercsempészek őrizetbe kerültek, míg a külföldieket a halasi Őrzött Szállásra vitték.
Idén szépül a csúfság
Közélet

Idén szépül a csúfság

Rá sem lehet majd ismerni. Két ütemben újítják fel a belváros modern, de öregre kopott kereskedőházát, és megújulnak benne az üzletek is. Szépül a Halasi Áruház.
Minisztériumi elismerés a szülészetnek
Közélet

Minisztériumi elismerés a szülészetnek

Nagy elismerés érte a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház szülészeti osztályát. A napokban az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szakdolgozói kamara javaslatára kitüntetésben részesítette az osztály szakdolgozóit.
Közélet

A legfrissebb anyakönyvi hírek

Honlapunkon már megtekinthetők a legfrissebb anyakönyvi hírek. Tekintse meg, kik születtek, kik hunytak el, s kik kötöttek házasságot térségünkben az elmúlt napokban.
A helyszín új, a szám a régi
Közélet

A helyszín új, a szám a régi

Hétfő este óta már a Bem utca 2. szám alatti volt orvosi rendelőben fogadják a felnőtt ügyeletre érkezőket. A telefonos elérhetőség változatlan, továbbra is az 522-078-as számon fogadják a hívásokat.