Célba ért a Csillagszóró-ajándék
Közélet

Célba ért a Csillagszóró-ajándék

Megérkezett a kiskunhalasi kórház gyermekosztályára az a rengeteg játék, plüssfigura és mesekönyv, amit a Fidelitas kiskunhalasi csoportja gyűjtött össze névtelen adományozóknak köszönhetően. A Csillagszóró akciót a szervezet idén harmadik alkalommal hirdette meg.
Karácsonyi csillagok születtek
Közélet

Karácsonyi csillagok születtek

Rendhagyó módon szombaton délelőtt rendezték a Fazekas Mihály Általános Iskolában a karácsonyi ünnepséget. Ezúttal az ötödik évfolyamos diákok, Csányi Andrea és Mészárosné Farkas Mária irányításával léptek színpadra különleges, egyáltalán nem megszokott tematikájú műsorral.
Ifjúsági Egyesület – Gyerek karácsony
Közélet

Ifjúsági Egyesület – Gyerek karácsony

Sok vidám kisgyerek, mosolygós arcok a Városi Sportcsarnokban. A Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület hívta meg őket pénteken egy karácsony előtti délutánra.
Táncos évzáró
Közélet

Táncos évzáró

Hagyomány a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft.-nél, hogy az év végén a cégevezetés megvendégeli munkatársait egy zenével, tánccal egybekötött rendezvényen.
Megoldódott a rejtélyes eltűnés
Közélet

Megoldódott a rejtélyes eltűnés

Megtalálták az idős halasi férfit, akinek keresésére jelentős erőket mozgatott meg a rendőrség csütörtökön és pénteken. P. János egy busz utasaként került elő, épségben, egészségesen.
Erdélyi karácsony
Közélet

Erdélyi karácsony

Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület tagjai felolvasóesttel ünnepelték meg a közelgő karácsonyt. A Martonosi Pál Városi Könyvtárban kicsik és nagyok együtt olvasták és hallgatták a székely irodalom legismertebb alkotásait.
Adakozott a Szilády RFC
Közélet

Adakozott a Szilády RFC

Idén is megszervezte, immár harmadik alkalommal a Csillagszóró-akciót a Fidelitas kiskunhalasi szervezete. Ezúttal is a Semmelweis-kórház gyermekosztályának gyűjtöttek játékokat és gyermekeknek szóló könyveket. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy minden eddiginél többen adakoztak idén.
Papagájok buktatták le a madárcsempészeket
Közélet

Papagájok buktatták le a madárcsempészeket

Tengeliceket és papagájokat próbáltak meg két határátkelőn is becsempészni Magyarországra. A vámosok Tompán és Röszkén akadtak a szárnyasokra mindkét esetben autóbuszon rejtették el őket.
Új elnök a gazdáknál
Közélet

Új elnök a gazdáknál

Új elnöke van a Halas és Környéke Gazdakörnek. A helyi gazdaszervezetet éveken át Rédei Ferenc vezette. A közelmúltban bekövetkezett, váratlan halála miatt kellet új elnököt keresni a szervezet tagjainak.