Lezárták a halasi játszótereket
Közélet

Lezárták a halasi játszótereket

Elővigyázatosságból lezárták a halasi játszótereket is. A Városgazda Zrt. szalaggal kerítette körbe a kültéri játékokat. A jó időt kihasználva még tegnap délután is sok kisgyermek és szüleik tartózkodtak a játszótereken, a vírusveszély miatt viszont kerülni kell a csoportosulásokat, ezért zárták le a játszótereket. Ugyanezen okból a kültéri fitneszparkot sem lehet használni.
Önkénteseket vár a városháza
Közélet

Önkénteseket vár a városháza

Önkénteseket vár a városháza. Fülöp Róbert polgármester néhány perccel ezelőtt adott ki egy közleményt, amelyben jelezte, hogy az aktuális intézkedéseket immár kiegészítik a széleskörű felkészülés feladatai, így megkezdődik az önkéntesek toborzása és koordinációja.
Koronavírus: hiteles információk 19.30-kor!
Közélet

Koronavírus: hiteles információk 19.30-kor!

A Halas Televízió Beszéljünk róla magazinjának vendége lesz szerdán 19.30-kor Dr. Szepesvári Szabolcs a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főigazgatója és Bányai Gábor országgyűlési képviselő. A beszélgetés célja, hogy a lakosság megfelelő és hiteles tájékoztatást kapjon a koronavírussal kapcsolatban. A közösségi portálokon számtalan olyan, egymásnak ellentmondó információ kering, amely megtévesztheti a lakosságot, ezeket a tévhiteket kívánják eloszlatni a műsor vendégei.
Szigorodnak a kéményseprés ellátásának feltételei
Közélet

Szigorodnak a kéményseprés ellátásának feltételei

Lépett a katasztrófavédelem a koronavírus miatt kialakult helyzetre: szigorodnak a kéményseprés ellátásának feltételei. A legfrissebb közlemény szerint a következő napokra kiadott társasházi sormunka-értesítők tárgytalannak minősülnek, ezeket az ellenőrzéseket a katasztrófavédelem kéményseprői később, új időpontban végzik majd el.
(►) Polgármesteri tájékoztató: nincs fertőzött, hatan vannak házi karanténban
Közélet

(►) Polgármesteri tájékoztató: nincs fertőzött, hatan vannak házi karanténban

- Hálás vagyok valamennyi, felelősségteljesen gondolkozó kiskunhalasi polgártársamnak, akik igyekeznek önkéntes munkára jelentkezni. Azoknak is köszönet jár, akik betartják a rendelkezéseket- fogalmazott kedd kora esti, rendkívüli sajtótájékoztatóján Fülöp Róbert polgármester. A városvezető több fontos bejelentést is tett többek között a házasságkötésekről, a játszóterekről és a gyermekétkeztetésről is. Többek között arról is beszélt, hogy városunkban nincs koronavírussal fertőzött beteg, hatan pedig házi karanténban vannak.
(►) Telefonon is lehet hívni a háziorvosokat
Közélet

(►) Telefonon is lehet hívni a háziorvosokat

Csökkenteni kell a közvetlen orvos-beteg találkozásokat, éppen ezért csak az keresse fel a háziorvosi rendelőket, akinek az ellátása nem tűr halasztást.
Sánta Tamásra emlékeztek
Közélet

Sánta Tamásra emlékeztek

Kokárdával feldíszített ruhákban, koszorúkkal a kezükben érkeztek halasi és dorozsmai lakosok a katolikus temetőbe. Közös volt bennük, hogy az ott nyugvó Sánta Tamás sírjánál kívánták leróni kegyeletüket. Az 1848-as események egyik zászlótartójáról sokan nem is tudják, hogy ebben a temetőben nyugszik, a szervezők ezért is tartották fontosnak, hogy megszólítsák az embereket.
(►) Rendkívüli intézkedések a halasi kórházban
Közélet

(►) Rendkívüli intézkedések a halasi kórházban

Mától nem működnek a szakrendelések a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban, csak sürgősségi betegellátás zajlik.  Több intézményt, többek között a kiskunhalasit is járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt - közölte Horváth Ildikó az egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén. Közben a kórházi főbejárat elé egy szűrőkonténert állítottak fel. 
Közleményt adott ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Közélet

Közleményt adott ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

A koronavírus miatt kialakult helyzet kapcsán közleményt adott ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Ebben leírta azokat a rendelkezéseket, amelyek a  veszélyhelyzet idején érvényesek. Március 22-től szünetelnek a templomokban a nyilvános liturgiák.