Újabb rangos elismerés Halasnak
Közélet

Újabb rangos elismerés Halasnak

Kedden értékelték a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban az ez évi Európai Mobilitási Hét (szeptember 16-22. között zajló) rendezvényeit, amelyen városunk 2001-től részt vesz. A kiskunhalasi szervezőcsapat elismerő oklevelet kapott az ünnepségen.
Az év szakképző iskolája a Vári
Közélet

Az év szakképző iskolája a Vári

Rangos elismerést kapott a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolája és Kollégiuma. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kitüntetést kapta meg az intézmény. A díjat Szabó Edina igazgató vette át.
Gyászol a halasi cigányság
Közélet

Gyászol a halasi cigányság

Gyászol a halasi cigányság. Rostás László, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy életének 61. évében elhunyt Kertész József, a megyei, a halasi cigány kultúra és a hagyományőrzés kiemelkedő alakja.
Halas bicikliről szemlélve
Közélet

Halas bicikliről szemlélve

Ismét pozitív témával kerül középpontba Kiskunhalas. Az M4 tematikus csatorna Kerékpártúra című magazinjának halasi adását novemberben forgatták városunk számos helyszínén. A kész műsort, és így Halas büszkeségeit szerdán az egész ország láthatja.
Friss anyakönyvi hírek
Közélet

Friss anyakönyvi hírek

Ugye Ön is szeretné tudni, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Százak az öröm gyertyájánál
Közélet

Százak az öröm gyertyájánál

Advent harmadik vasárnapján a Szent József Katolikus Általános Iskola énekkarának hangja zengte be a Bethlen Gábor teret. A zenepavilonnál Dr. Finta József érseki helynök osztotta meg adventi gondolatait a hallgatósággal. Az adventi udvar ismét benépesült.
Cipősdoboz akció: meghosszabbítva
Közélet

Cipősdoboz akció: meghosszabbítva

Már több mint száz csomag összegyűlt, de ennél sokkal több a nehéz helyzetben élő gyerek. Akik szeretnének örömet szerezni karácsonyra azoknak, akiknek máshogyan nem kerülne ajándék a fa alá pár napig még lehetőségük lesz leadni a adományaikat. A jövő hét közepéig meghosszabbították az úgynevezett cipősdoboz akciót. Ennek az a lényege, hogy egy dobozba be kell csomagolni az ajándékot, ráírni, hogy fiúnak vagy lánynak, illetve hány éves gyereknek, fiatalnak szánják a meglepetést. A csomagokat a Család és Gyermekjóléti Központ Szilády gimnázium mögötti irodájában lehet leadni munkaidőben.
Rengetegen rajzoltak a Mikulásnak
Közélet

Rengetegen rajzoltak a Mikulásnak

A Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. az elmúlt hetekben arra kérte a gyermekeket, rajzoljanak a Mikulásnak egy szép alkotást, majd edig hozzák el december 10-én délután Kiskunhalas főterére. Szerencsére nagyon sokan eleget tettek a felhívásnak, így ma délután a Télapó sok csomaggal jutalmazta a lelkes kicsiket.
Megnyílt az adventi vásár
Közélet

Megnyílt az adventi vásár

A Felsővárosi Általános Iskola műsorával megnyitott a főtéri adventi vásár. A belváros már két hete az ünnep fényében ragyog esténként, mostantól kézműves termékekkel, finom ételekkel, italokkal és remek programokkal várjuk a vendégeket. Az első nap különleges volt, mert a Merkbau Kft. 26. születésnapját ünnepli és most jelentették be, hogy a cég pénteken délelőtt építőipari nívódíjat vehetett át, Knáb János pedig Lechner Ödön-díjban részesült, amely a szakma legrangosabb elismerése.