Nem főznek, csak melegítenek
Közélet

Nem főznek, csak melegítenek

Jelenleg üres a Bernáth Lajos Kollégium étkezője és konyhája. Az eddig megszokottól eltérően, a kollégistáknak ezentúl nem ott főznek majd. A kollégiumi konyha az előző tanév végéig gond nélkül üzemelt, szeptembertől azonban már a fotóinkon látható MÁV konyháról kapják az ételt.
Kinyitott a könyvtár
Közélet

Kinyitott a könyvtár

Szeptember elsején nem csak az iskola indult el. Két hónap szünet után újra kinyitott a halasi Martonosi Pál Városi Könyvtár. Úgy tudni a nyitáskor már sorban álltak az olvasók a bejáratnál. Ennyire hiányoztak az olvasmányok a halasiaknak.
Jelentős változások a szakképzésben
Közélet

Jelentős változások a szakképzésben

Változásokat hozott az új tanév a szakképzésben. Szakgimnáziumok lettek az eddigi szakközépiskolák, a szakiskolák pedig a szakközépiskola elnevezést viselik mostantól. Pár nap múlva a felnőttoktatásban is elindul a tanév. Sokan most is ingyenesen szerezhetik meg második szakmájukat.
Ismét a Család-barát magazinban a csipkénk
Közélet

Ismét a Család-barát magazinban a csipkénk

A Duna TV népszerű Család-barát magazinműsorában vendégszerepelt a halasi csipke ezév június 5-én, mint a hagyományőrző szakmák továbbörökítésének jó példája.
Megjelentek a szüreti szórólapok
Közélet

Megjelentek a szüreti szórólapok

Egy hét múlva ilyenkor már indulnak a koncertek a Halasi Szüreti Napok nagyszínpadán, és a városháza udvarában lévő borudvarban is zajlanak majd a néptáncos, népzenés programok. A 37. Halasi Szüreti Napok programfüzete mostantól elérhető a Halasi Média és Kultúra Kft. Bethlen Gábor téri szerkesztőségében, a Városmarketing Irodában, a Közösségek Házában és a vendéglátóhelyeken, de próbálunk a postaládákba is eljuttatni belőle.
Kulturális együttműködést terveznek
Közélet

Kulturális együttműködést terveznek

Kulturális együttműködést kezdeményezett Farkas Dániel alpolgármester a budapesti Belváros-Lipótvárossal. Ennek érdekében már megbeszéléseket folytatott a kerület egyik képviselőjével, a kiskunhalasi kötődésű Mátyus Bálinttal. A tervek szerint halasi művészeti csoportok, előadók mutatkozhatnának be a fővárosban.
A legtöbb helyen már kiosztották a tankönyveket
Közélet

A legtöbb helyen már kiosztották a tankönyveket

Van ahol már kiosztották a tankönyveket, van, ahol ezekben a napokban lehet átvenni a könyveket és munkafüzeteket. A tankönyvcsomagok most már az általános iskola első négy évfolyamán ingyenesek. A fizetős diákoknak szeptember közepéig kell rendezni a számlát.
Óvatosan az autókkal az iskolák környékén!
Közélet

Óvatosan az autókkal az iskolák környékén!

Autósok, közlekedők figyelem! Szeptember 1-jén, csütörtök reggel becsengetnek, vagyis megkezdődik az új tanév. Emiatt Halas útjain, elsősorban a városközpontban (Kossuth, Köztársaság utca), valamint az iskolák környékén várhatóan jelentősen megnövekszik a forgalom.
Sikeres pótvizsgák
Közélet

Sikeres pótvizsgák

Érdemes volt gyakorolni a nyáron. A tavalyi jó példát követve - a szociális segítő hálózat bevonásával – idén is megszervezték azoknak a diákoknak a korrepetálását, akik megbuktak valamilyen tantárgyból.