Vége a plakátháborúnak
Közélet

Vége a plakátháborúnak

Három hirdetőtábla és 14 vitrin kerül ki a halasi közterületre a jövőben azért, hogy a megszűnjön a plakátháború, illetve el lehessen távolítani olyan reklámhordozókat, amelyek nem illenek a városképbe. A most elfogadott rendelet pontosan szabályoz mindent.
Elmondták a véleményüket
Közélet

Elmondták a véleményüket

Hét halasi polgár élt a megszólalás lehetőségével a csütörtök délutáni képviselő-testületi ülés előtt, a közmeghallgatáson. Volt szó a polgárőrségről, a migrációról, a száguldozó autósokról, az 53-as főút hatalmas forgalmáról és a megközelíthetetlen buszmegállókról. 
Holnaptól nyílt tábor is lesz Halason
Közélet

Holnaptól nyílt tábor is lesz Halason

Július 1-én, Kiskunhalason a Szegedi úti, volt honvédségi laktanya területén, 200 fő befogadására alkalmas, a menekültügyi őrzött befogadó állomás mellett, de attól elkülönítve, egy ideiglenes, nyitott befogadó állomás kezdi meg működését. Többek között ezt fogalmazta meg a halasi városháza közleményében, amelyet néhány perccel ezelőtt jutatott el szerkesztőségünknek. A polgármester kérte a rendőrséget a fokozott jelenlétre. A teljes szöveg alább olvasható.
Hiteles beszámoló, megható beszélgetés
Közélet

Hiteles beszámoló, megható beszélgetés

A normál értelemben vett emlékműsorok hagyományát újraértelmező, merőben új megközelítésű ünnepséget rendezett a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szerdán este a Végh-kúriában a Kuláküldözés Áldozatainak Emléknapján. Ezúttal nem egy szónok elevenítette fel az évtizedekkel ezelőtti eseményeket, hanem azok mesélték el hiteles történetüket, akik maguk is megélték ezt a vészterhes időszakot.
Vigyázat! Szalmonellás fűszerpaprika
Közélet

Vigyázat! Szalmonellás fűszerpaprika

Visszahívja a Lidl Magyarország a 100 grammos Mikado csemege-csípős fűszerpaprika-őrleményt, amelynek minőségmegőrzési ideje 2016. december 26-án jár le, mert saját minőségellenőrzési vizsgálatai során a termékben szalmonella-szennyezettséget mutattak ki.
Tenisz és jóga egy táborban
Közélet

Tenisz és jóga egy táborban

Egyre több tábor várja a gyerekeket. Már a halasi tenisz tábor is üzemel. Idén rekordot döntött a jelentkezők száma. Itt a gyerekek két turnusban több sportággal is megismerkednek. Az idei év újdonsága az edzések utáni jóga, amit gyorsan megkedveltek a gyerekek.
Vízhiány lesz a Kurucon!
Közélet

Vízhiány lesz a Kurucon!

Már most gondoskodjon a holnapi vízről! Vízhiány lesz szerdán reggel nyolc órától egészen délután kettő óráig a Kuruc vitézek lakótelepen.
Játékosan a nyár veszélyeiről
Közélet

Játékosan a nyár veszélyeiről

Sok veszélyt rejt a nyár, ilyenkor a gyerekek figyelmetlenebbek, felszabadultabbak és többet vannak szülői, pedagógusi felügyelet nélkül, ezért jó tanácsokkal látják el a kisgyerekeket.
A veteránoké volt a halasi főtér
Közélet

A veteránoké volt a halasi főtér

A kánikulai meleg ellenére is sokan voltak kíváncsiak a 23. alkalommal megrendezett veterán autós- és motoros találkozón, amelyet Kántor András emlékének szentel a halasi egyesület. Szombaton egy 100 kilométeres túraverseny várt a 30 évesnél korosabb két- és négykerekű járművekre, majd csatlakoztak a Szent Iván napi forgataghoz. Vasárnap pedig elfoglalták a halasi főteret, ahol bárki megszemlélhette a gépcsodákat.