Micsoda buli volt
Közélet

Micsoda buli volt

A szombati programkavalkád leginkább várt része az X-faktor tehetségkutatóból megismert Takács Nikolas koncertje volt. A népszerű énekes bő félórán keresztül szórakoztatta halasi közönségét. A fellépés után a T-Band zenekar állt színpadra, akik egészen hajnalig csábították bulizásra a publikumot.
A tizedik határjel
Közélet

A tizedik határjel

A Kiskunhalasi Lovasbandérium városnapi hagyománya a határjárás. Az esemény eredete abba a régmúltba nyúlik vissza, amikor a huszárok irányítása alá került, elfoglalt térség vagy település biztonsága érdekében a parancsnokok lovas járőröket vezényeltek a határba ellenőrzés vagy felderítés céljából. A bandérium kijelölt tagjai május 7-én, Kéleshalom térségébe szervezték a határjárást, ahol Waclawczyk Dáriusz parancsnok vezetésével, Szakál Aurél, a Thorma János Múzeum igazgatója kíséretében határjelet helyeztek el. Ennek apropóján a bandériumi vonatkozású múltat a parancsnok, a történelmi hátteret a múzeum igazgatója elevenítette fel köszöntőjében.  
Vasárnap is érdemes kilátogatni
Közélet

Vasárnap is érdemes kilátogatni

Alig egy órán belül megkezdődik a Hősök Ligetében a Város Napja rendezvénysorozat harmadik felvonása. A Borudvar színpadán egészen estig váltják majd egymást a fellépők, a pincészetek pedig ma is a legfinomabb nedűiket kínálják a szórakozni vágyó vendégeknek.
Hangulatos szombat a Borudvarban
Közélet

Hangulatos szombat a Borudvarban

Több százan fordultak meg napközben a halasi Borudvarban. A napsütést néhány csepp eső törte meg, de ez nem vette el a szórakozni vágyók kedvét. Nagy sikere volt a népdalkörnek, a Forrás együttesnek, a Kaméleon Társulatnak és a Neméranevem együttesnek is. Az este Takács Nikolasé és a T-Band utcabáljáé. 
Elballagtak a Humán Szakképző diákjai
Közélet

Elballagtak a Humán Szakképző diákjai

A város középiskolái közül utolsóként a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Humán Szakképző Iskolájának ballagása volt szombaton délelőtt. A hagyományok szerint jutalmakat adtak át azoknak a diákoknak, akik tanulmányi eredményeikkel, közösségi munkájukkal sokat tettek az iskoláért.
Újabb komoly mérföldkő
Közélet

Újabb komoly mérföldkő

Szabadka és Kiskunhalas hosszú évek óta ápol szoros viszonyt. A kapcsolatot ma délben a két település polgármesterei egy fontos dokumentum aláírásával emeltek új szintre.
Múlnak a gyermekévek
Közélet

Múlnak a gyermekévek

Három végzős osztály búcsúzott el szombaton délelőtt a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolájának és Kollégiumának a ballagási ünnepségén. A Kazinczy utcai intézmény udvara teljesen megtelt szülőkkel, hozzátartozókkal, barátokkal. A rendezvényen több díjat is átadtak az arra méltó pedagógusoknak és diákoknak is.
Város Napja 2.0
Közélet

Város Napja 2.0

A halasi és szabadkai kerékpárosok voltak szombaton reggel a legfrissebbek. A mindkét csapat a saját településéről indult a tompai határátkelő felé, hogy ott találkozzanak és együtt folytassák az útjukat. A Város Napja ünnepségsorozat keretében, ünnepélyes körülmények között, a Borudvar színpadán írják alá a két település testvérvárosi szerződését. Programokban szombaton a csúcsra járunk, közben a Hősök Ligetében már bográcsban rotyognak a finom ételek.
Önt is várja a Borudvar
Közélet

Önt is várja a Borudvar

Még most sem késő elindulni a lovas szoborhoz, ahol délután óta folyamatosan zajlanak a gasztrokulturális események. Este hat órakor Bányai Gábor országgyűlési képviselő és a Fülöp Róbert polgármester hivatalosan is megnyitotta az idei Város Napja programsorozatot.