Plusz 50 gyerek ehet
Közélet

Plusz 50 gyerek ehet

Noha már egy hete, a vakáció első napján megkezdődött Halason a nyári gyermekétkeztetés még továbbra is fogadnak jelentkezőket. Az eredetileg tervezett 471 főnél mintegy 40-50 fővel több halasi fiatal számára tudnak ebédet biztosítani, mivel a vártnál kedvezőbb volt a konyha árajánlata – kaptuk a tájékoztatást Simon Istvántól a városháza szociálpolitikai csoportvezetőjétől.
Barátságtúra Szabadkára
Közélet

Barátságtúra Szabadkára

Az első alkalommal húszan voltak, tavaly viszont már közel kétszázan vettek részt a Kiskunhalas-Szabadka barátság kerékpártúrán. A szervező Halasi Média és Kultúra Kft. már hetekkel ezelőtt megkezdte az előkészületeket az idei, sorrendben ötödik alkalomra. A szerda délelőtti sajtótájékoztatón kiderült, hogy a halasi kezdeményezés országosan is példaértékűnek számít, augusztus 29-én pedig Fülöp Róbert is elkerekezik majd Szabadkára.
Friss anyakönyvi hírek
Közélet

Friss anyakönyvi hírek

Ha szeretné megtudni, kik születtek, kik hunytak el, s kik kötöttek házasságot az elmúlt napokban, térségünkben, a legjobb helyen jár.
Fiat 500X – ahogyan mi láttuk
Közélet

Fiat 500X – ahogyan mi láttuk

Itt egy klassz tipp, ha autót venne, Gondolja át, mielőtt útra kelne! Fontos a szín, a méret, az erő, De napjainkban csak egy gép a nyerő. Ne őrlődjön a választás miatt, Ha jó autó kell, segít a Fiat.
(►) Esküt tettek az újoncok
Közélet

(►) Esküt tettek az újoncok

Cserkészavatással ért véget pénteken a kiscserkészek tábora Harkakötönyben. Az eskü szövegének elhangzása után a Dr. Monszpart László cserkészcsapat 8 újoncának a nyakába kötötték a nyakkendőket és cserkésszé fogadták őket a többiek. A legifjabb kiscserkész 5 éves.
Bárki megcsodálhatta a fénylő minivárost
Közélet

Bárki megcsodálhatta a fénylő minivárost

A Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda sikerrel vett részt a „Nyitott szemmel 2. Fényjelzések - Korszerű technológiák műszaki és gondolati modellépítés során” című programban. Az intézmény a projekt megvalósítására 800.000 Ft támogatásban részesült.
(►) Nyilatkoztak a határzárról
Közélet

(►) Nyilatkoztak a határzárról

A tervek szerint négy méter magas kerítés fogja lezárni a déli határt, így fogja magát védeni az ország a bevándorlók nyomásával szemben. A hírt előző héten jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter.