Gazdabolt: kisorsolták a nyerteseket
Közélet

Gazdabolt: kisorsolták a nyerteseket

Tavaszi nyereményjátékra hívta a vásárlókat, gazdálkodókat a Rolló Kft-Gazdabolt. A Széchenyi út 99. szám alatt található mezőgazdasági áruház a szórólapjain elhelyezett egy nyereményszelvényt, ezt kellett névvel, címmel ellátva bedobni a nyereményládába. Több száz szelvény érkezett a térségből, a sorsolást szombaton délelőtt tartották.
(►) Indul a kétkukás rendszer
Közélet

(►) Indul a kétkukás rendszer

Egy helyett kettő lesz. Lehet helyet keresni az új kukának a családi házaknál. Halason is elindul a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, az úgynevezett kétkukás rendszer.
A győztes ballagók
Közélet

A győztes ballagók

Újabb bizonyíték, hogy a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium tanulói jóval az átlag feletti tudással rendelkeznek fizikából. A Szakács Jenő megyei versenyen az első három helyen tekós diák végzett.
A szovjet megszállás végét ünnpelték
Közélet

A szovjet megszállás végét ünnpelték

Ma 26 éve hagyták el Kiskunhalast a szovjet csapatok és kezdték meg a kivonulást egész Magyarország területéről. Tegnap délután a vasútállomás épületének falán tavaly elhelyezett emléktáblánál tartottak megemlékezést, ahol Farkas Dániel alpolgármester arról beszélt, hogy több mint negyedszázada még nem sokan hittek abban, hogy egyszer hazánk szabad lesz.
(►) Elballagtak a tekós diákok
Közélet

(►) Elballagtak a tekós diákok

A halasi középiskolások közül elsőként a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium diákjai ballagtak el. Az ünnepség szombaton délelőtt volt, 2015-ben három osztály köszönt el az intézménytől. Évek óta hagyomány az is, hogy a végzősök közül az arra méltóak elismeréseket vehetnek át. 
(►) Önvédelmet tanulnak a bibósok
Közélet

(►) Önvédelmet tanulnak a bibósok

Egyáltalán nem mondható hagyományos oktatási módszernek az a foglalkozás, mely már több hete zajlik nagy érdeklődés mellett a Bibó István Gimnázium tornacsarnokában. A fiatalok a testnevelés óra kiegészítéseként vehetnek részt ezen az ütésekkel-rúgásokkal tarkított programon.
Földhivatali, lakcímintézési szünet lesz
Közélet

Földhivatali, lakcímintézési szünet lesz

Akinek sürgős elintéznivalójuk van, időzítse a jövő hét elejére, ugyanis ügyfélszolgálati szünet lesz a földhivatalokban, így a halasiban is. Három munkanapon át április 29. és május 4. között lesz zárva a hivatal. A szünet oka az ingatlan-nyilvántartási és térképi adatbázisok fejlesztése.
Már elérhető a Halasi Programfüzet
Közélet

Már elérhető a Halasi Programfüzet

Nem is gondolná mennyi programot gyűjtöttünk össze egy helyre! Lapozzon bele Ön is Kiskunhalas 2015-ös digitális programfüzetébe!
Szeméthegyek, veszélyes hulladékok a Föld napján is
Közélet

Szeméthegyek, veszélyes hulladékok a Föld napján is

Veszélyes hulladékból illegálisan rakott szeméthegyek a városban, a pénzbüntetést, vagy akár a börtönt is kockáztató lomizók, felháborodott városlakók. Erről ír a Halasi Tükör szerdán megjelent legfrissebb száma.