(►) Rózsika néni 95
Közélet

(►) Rózsika néni 95

Gyertyák borították a kétszintes dobostortát. Kilencvenötödik születésnapját ünnepelte Míg Kálmánné Rózsika néni. Azt mondja, rosszul indult a szülinap, hiszen egy betegség miatt kórházba került, de most utólag sikerült bepótolni a szép évfordulót.
Törődés Napja a Felsővárosi-iskolában
Közélet

Törődés Napja a Felsővárosi-iskolában

A Kalamáris Kultúrális Alapítvány és a Budapest Bank önkénteseihez csatlakozva a halasi Fidelitas csapata is részt vett a Felsővárosi Általános Iskolába szervezett Törődés Napja önkéntes akcióban.
A hősökre emlékeztek
Közélet

A hősökre emlékeztek

A háborúkban elhunyt katonákra és a polgári áldozatokra emlékeztek vasárnap délelőtt Kiskunhalason, a városközpontban. Az első világháborús emlékműnél Brassó Imre Albert, a KDNP helyi elnöke elmondta, ez a nap, a Hősök Napja 2001 óta lett nemzeti ünnep.
A vasárnap is a gyerekeké
Közélet

A vasárnap is a gyerekeké

Szombaton több ezren fordultak meg a Konok Kunok gyermeknapi rendezvényén. A vasárnap is a legkisebbeké a Sóstó partja, kirakodóvásár, ugrálóka működik, kézműves foglalkozások és színpadi produkciók várják a kilátogató kislányokat, kisfiúkat és persze a szüleiket is. 
A vasárnap is a gyerekeké (frissül)
Közélet

A vasárnap is a gyerekeké (frissül)

Szombaton több ezren fordultak meg a Konok Kunok gyermeknapi rendezvényén. A vasárnap is a legkisebbeké lesz a Sóstó partján, kirakodóvásár, ugrálóka, kézműves foglalkozások és színpadi produkciók várják a kilátogató kislányokat, kisfiúkat és persze a szüleiket is.  Aki kijön, egy kardigánt hozzon magával, kissé hűvös a levegő.
Omega, Lorántffy, beatmise
Közélet

Omega, Lorántffy, beatmise

Mintegy 13 ezer rajongó tapsolt, énekelt együtt szombaton este az Omega Beatmiséjén a Budapest Parkban. A hihetetlen élményben osztozhatott a halasi Lorántffy Zsuzsanna Kórus is, amely az Oratóriumhoz hasonlóan ismét segítette a legendás együttes hangzását.
Jön a konyhakert szemle
Közélet

Jön a konyhakert szemle

A burjánzás miatt előrehozzák a zsűrizést. Mivel sok a csapadék és gyorsan fejlődnek a növények, a tervezettnél korábbra teszik a legszebb konyhakert verseny első szemléjét. Ha nem ezt tennék félő, hogy már sok virág elvirágozna a szemle előtt.
Bringával, határokon át...
Közélet

Bringával, határokon át...

Szombaton reggel két bringás kommandó indult útnak. A jó időt kihasználva az egyik csapat Magyarkanizsát vette célba, míg egy másik különítmény Ópusztaszerre kerekezett.
Gyémánt díj az esernyős projektért
Közélet

Gyémánt díj az esernyős projektért

Városmarketing gyémánt díjat kapott Halas. A kitüntetést csütörtökön adta át a Magyar Marketing Szövetség a fővárosban. A Halasi Média és Kultúra Kft. által lebonyolított esélyegyenlőségi nap, vagyis ahogy mindenki hívta az esernyős rendezvény vívta ki az elismerést.