Távozik a Csipkeház igazgatója
Közélet

Távozik a Csipkeház igazgatója

– Nem hagytam cserben a halasi csipkét, küzdöttem érte az utolsó percig, de van egy pont, amikor az ember azt mondja, nincs tovább, ennyi volt és saját magára is kell, hogy gondoljon – fogalmazott szűkszavúan telefonos megkeresésünkre Kiliti Zsuzsanna, aki beadta felmondását. Az utóbbi hónapokban a helyi politikai csatározások terébe került halasi Csipkeházat több mint másfél évtizede irányító szakember augusztus 15-től távozik az intézmény éléről.     Az igazgatónő felmondásának konkrét okáról egyelőre nem kívánt részleteket közölni, azonban úgy vélte, hogy akik a Csipkeház körül az elmúlt fél évben kialakult politikai csatározásokat látták, olvastak róla a helyi sajtóban, azoknak nem kell külön magyarázni a távozásának okát. Hozzáfűzte: amennyiben a Csipke Közalapítvány Kuratóriuma igényt tart a munkájára, az elkövetkezendő egy hónapban, a tényleges távozásáig, a felmondási idő alatt is folyamatosan ellátja a feladatát. Így többek között július 30-án, a mezőkövesdi Matyó Múzeumban tervezett önálló halasi csipke kiállítás is ő vezényli majd le. Mint ismeretes, a Csipkeház körül a Csipke Közalapítvány működése kapcsán egy felügyelő bizottsági vizsgálatot követően csaptak fel az indulatok, amely állítólag komoly hiányosságokat tárt fel az alapítványnál. A Csipke Közalapítvány Felügyelő Bizottsága egy szúrópróbaszerű vizsgálata többrendbeli, jelentős túlszámlázást, gazdálkodási szabálytalanságot vélelmezett. Az FB jelentése szerint az egyéb szolgáltatásoknál is többlet számlázások történhettek, valamint a gépkocsi elszámolásban is szabálytalanságot találtak. Várnai László, a Csipke Közalapítvány korábbi elnöke, még a felügyelőbizottság jelentésének nyilvánosságra kerülése előtt lemondott tisztségéről. Várnai szerint az FB illegitim vizsgálatának megállapításai túlzóak és alaptalanok. Véleménye szerint az alapítvány kuratóriumán belül azóta feszült hangulat uralkodott, mióta, a fia felesége révén családilag is érintett, Pajor Kálmán önkormányzati képviselő bekerült a testületbe. A lemondott elnök korábbi kijelentése szerint nyíltan megkezdődött az utolsó, független halasi alkotóműhely Fidesz általi megszállása. Várnai távozását követően a baloldalhoz köthető civil szervezetek tiltakozó demonstrációt is tartottak. Pajor Kálmán önkormányzati képviselő, kuratóriumi tag korábban, közleményben utasította vissza a személyét és a Fideszt ért rágalmakat, politikai hecckampánynak nevezve a baloldal viselkedését a halasi csipke ügy kapcsán. Időközben Pajor Kálmán lemondott önkormányzati képviselőségéről, mert a képviselő-testület megválasztotta a Csipke Közalapítvány Kuratóriuma elnökének.Kép-szöveg: Pozsgai Ákos
Százan mérettek a Sörfesztiválon
Közélet

Százan mérettek a Sörfesztiválon

Csaknem száz vendége volt a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház egészségügyi szűrősátrának a hétvégén Kunfehértón, a hagyományos Sörfesztiválon.
Családos tábor ötödször
Közélet

Családos tábor ötödször

Nyaralás és lelki feltöltődés ,–  a kiskunhalasi reformátusok, családosok és egyedülállók  2 éves kortól 75 éves korig idén is megrendezik családos gyülekezeti táborukat Nagybörzsönyben. A tábor résztvevői egyedülálló módon tapasztalhatják meg az összetartozást, a generációk találkozását, ugyanakkor ki-ki a maga életkorának és érdeklődésének megfelelő kisebb csoportokhoz csatlakozhat.
A heti Tükör hírei
Közélet

A heti Tükör hírei

Tényleg hazatérhetett a fehértói verekedés vétlen áldozata? Tényleg brutális ölések történtek Kiserdőn? Tényleg fordulat lehet végre a halasi strand ügyében? A heti Tükrben választ talál a kérdésekre.
Egyedi súlymérés a hulladékszállításban
Közélet

Egyedi súlymérés a hulladékszállításban

A hét elején mutatta be a Kiskunhalasi Regionális hulladékkezelő Központban Szilágyi Csaba, a Rexterra Kft. ügyvezetője, a fejlesztő társ cégek vezetőivel közösen próbaüzembe helyezett, a hulladékgyűjtő járművekre beépített edényzet azonosítási és mérlegelési rendszert, amelynek fejlesztését az elmúlt évben kezdték meg. A meghívott önkormányzatok képviselőinek és a szakmai közönségnek tartott bemutatón a kiskunhalasi városvezetést Fülöp Róbert alpolgármester képviselte.
Norbi itthon: nagy akarattal gyógyul
Közélet

Norbi itthon: nagy akarattal gyógyul

Hálával üzen az érte aggódóknak a Fehértón durván leütött fiatalember. - Nem bírtam még facebookozni, de most már itt vagyok...
Átvette megbízólevelét Kuris László
Közélet

Átvette megbízólevelét Kuris László

A képviselői mandátumáról lemondott Pajor Kálmán helyére került be a képviselő-testületbe Kuris László, a Fidesz-KDNP képviselője. A fiatal politikus hétfő délután vette át megbízólevelét a városházán Mezei Jánostól, a helyi Választási Bizottság elnökétől.
Az elmúlt negyed évszázadra emlékeztek
Közélet

Az elmúlt negyed évszázadra emlékeztek

A kiskunhalasi Vári Szabó István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium és a németországi, kronachi Lorenz Kaim Berufsschule most ünnepli a 25 éves évfordulóját annak, hogy diákcsere kapcsolatot létesítettek egymással. Ez alkalomból a kronachi iskola vendégül látott mintegy 30 kiskunhalasi pedagógust és egykori diákot, akik részesei voltak e 25 év történéseinek.
Megkezdődött a műszaki átépítés
Közélet

Megkezdődött a műszaki átépítés

Az adásszünet első napjaiban már javában zajlanak a Halas Televízióban az átépítési munkálatok. A stúdiónkat érintő rekonstrukciós munkák miatt van szükség a kábelek, vezetékek, technikai berendezések áttelepítésére. A műszaki vezérlő és a szerkesztőség is szétbontott állapotban van.