Rákóczi igaz, hívő ember volt
Közélet

Rákóczi igaz, hívő ember volt

II. Rákóczi Ferencre emlékeztek a nevét viselő kiskunhalasi középiskola diákjai, tanárai. A megemlékezésen fontos szerep jutott a magyar hagyományok ápolásának is.

Megemlékezést tartottak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum előtt található szobornál. A diákok és pedagógusok egy jeles személyre és évfordulóra emlékeztek.

- Az iskolai ünnepnaptár egy nagyon jelentős napja ez, II. Rákóczi Ferenc születésnapja. 2015 óta pedig nem csak mi ünnepeljük a Rákóczi emléknapot, hanem az egész ország. Úgy gondolom, II. Rákóczi Ferenc nevét viselő intézményként tanévről-tanévre ez kell, hogy legyen az egyik meghatározóbb ünnepnapunk – mondta Téglás László igazgató.

A megemlékezésen több diák is fellépett valamilyen produkcióval. Voltak, akik néptánccal készültek.

- Nagyon fontosnak tartom, hogy iskolánk névadójáról méltóképpen emlékezzünk meg minden évben. Tudnunk kell, ki volt ő, s hogy miket tett élete során. Mi most mezőségi táncokat mutattunk be, számunkra ez jelenti az igazi hagyományőrzést – tudtuk meg Krupincza Héditől.

A katolikus egyház nevében Gyirán Péter mondott beszédet az eseményen. Kiemelte II. Rákóczi Ferenc erényeit, mélyen vallásos értékrendjét és mindazt, amit az utókor számára hagyott.

A megemlékezés koszorúzással és a Szózat közös eléneklésével zárult.