Remek hangulatú szakmabemutatók
Közélet

Remek hangulatú szakmabemutatók

Nyíltnapot rendeztek a Dékáni Árpád Technikumban. A program részeként az érdeklődő nyolcadikos diákok és szüleik megismerkedhettek a számukra legszimpatikusabb szakmákkal. Látványos bemutatók, érdekes feladatok vártak a jelenlévőkre az iskola sportcsarnokában és udvarán.

- Az ilyen nyílt napoknak mindig az a célja, hogy az érdeklődők ne egy száraz, unalmas írásos anyagot kapjanak az intézményünkről, hanem beleláthassanak abba, hogyan telnek a mindennapjaink, milyen lehetőségei vannak nálunk egy diáknak. Az ide érkezők megismerkedhetnek az őket érdeklő szakmákkal, ágazatokkal, e mellett pedig bepillanthatnak az iskolai élet minden örömébe, érdekességébe. Fontos tudni, hogy ide nem csak tanulni járnak a fiatalok, minden nap egyben egy jó hangulatú találkozó is a barátokkal, osztálytársakkal. Szerintem ez is érezhető a mai programunk tematikáján is – árulta el Molnár Nándor igazgató.

Az iskola jelenlegi tanulói örömmel osztották meg tapasztalataikat az érdeklődőkkel. Miközben bemutatták szakmájukat, szívesen válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

- Kozmetikusnak tanulok a Dékániban. Azért szeretem, mert remek lehetőségeink vannak a szakirányunkon belül. Eljuthatunk például rangos versenyekre, amikre iskolai kereteken belül fel is készítenek bennünket. Hozzám a sminkelés áll legközelebb, ebből tartok most egy kis bemutatót. Sokan idejönnek, érdeklődnek a tanulmányi és versenyzési lehetőségek felől, vannak, akik a tanárokról tettek fel kérdéseket, mi pedig örömmel osztunk meg velük minden információt – mondta Ujvári Dóra.