Rendhagyó helyszínen adtak vért
Közélet

Rendhagyó helyszínen adtak vért

A helyszín és az időpontváltozás nem tántorította el a helyi véradókat. A Martonosi Pál Városi Könyvtár olvasótermébe szervezték az év első véradását Kiskunhalason. A Közösségek Házánál folyó korszerűsítési munkálatok miatt az idén várhatóan még lesznek hasonló változások.

Nem az olvasók, hanem a másokon vérükkel segíteni akarók népesítették be a halasi könyvtár olvasótermét. Sok éve már, hogy minden hónap első szerdáján a Sétáló utcai Közösségek Háza ad helyszínt a véradásnak, ám idén az intézményben folyó korszerűsítési munkálatok miatt várhatóan még többször is módosítani kell a megszokott helyszínen.  A véradások helyéről és időpontjáról külön is értesítik a donorokat, illetve a közösségi felületeken, és a Halasmédia segítségével is tud tájékozódni a lakosság.

A Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezetének vezetője, Fekete Noémi arról számolt be, hogy eredményesen zárták véradások tekintetében a 2024-es esztendőt. Különösen Kiskunhalason volt magas a véradók száma, de a környező kisebb települések lakói is igyekeztek vérükkel segíteni azoknak, akiknek erre szükségük volt.

Fekete Noémi azt is elmondta, hogy hamarosan kezdődnek a középiskolákba szervezett véradások és remélik, hogy az új donorokból sokan rendszeres véradókká válnak majd.

Véradásra jelentkezhet, aki elmúlt 18 éves, de még nem töltötte be a 65. életévét. Az első véradók esetén a felső korhatár 60 év. A véradók testsúlyának el kell érni az 50 kg-ot és egészségesnek kell lenni. A véradáshoz szükség van a személyi igazolványra, a lakcímigazoló kártyára és a TAJ kártyára is.