Rendhagyó történelemóra, fegyverbemutatóval
Közélet

Rendhagyó történelemóra, fegyverbemutatóval

Országszerte számos településen emlékeztek meg január 12-én a doni áttörés áldozatairól. A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai egy rendhagyó, interaktív történelemóra keretében kaphattak információkat a II. világháború szörnyűségeiről és arról, miként érintette hazánkat a doni katasztrófa.

Az esemény ötletgazdája és főszervezője Nagy László volt. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum történelemtanára szerint, a fiataloknak az ilyen, szokványosnak egyáltalán nem nevezhető módszerekkel lehet legkönnyebben átadni azokat az ismereteket, amiket egy tankönyvből nem biztos, hogy megtanulnának.

- Idén összekapcsoltuk a doni áttörés emléknapját egy élő történelemórával. Szeretnénk bemutatni a diákoknak, hogy hogyan is néztek ki a II. világháborúban a keleti fronton harcoló, magyar katonák. Hogy könnyebben befogadható legyen ez a sok információ, korhű ruhákban, részletes fegyverbemutatóval tartjuk meg az előadásunkat. Több iskolában jártunk már, mindenhol sikere volt a bemutatónak – árulta el Nagy László.

A pedagógus mellett két hagyományőrző is jelen volt a különleges történelemórán. Egyikük magyar, míg társa német egyenruhát viselt.

- A mai fiatalok leginkább csak az amerikai katonák felszereléseit, egyenruháit ismerik, mivel sok filmet néznek, ezekben pedig ezt mutatják be. A miénkhez hasonló előadásoknak azért van nagy jelentőségük, mert megláthatják, milyen ruhákban harcoltak dédapáik a háborúban. Hiába volt a doni áttörés közel nyolc évtizede, ez nem nagy idő, így a mostani fiataloknak is tisztában kell lenniük azzal, milyen tragédia árnyékolta be a magyar családok életét 1943-ban – tudtuk meg Tomolik Tamás hagyományőrzőtől.

Az eseményen készített interjúinkat a Halas TV péntek esti Híradójában láthatják majd az érdeklődők.