
Rengetegen buliztak pénteken a belvárosban
A 40. Halasi Szüreti Fesztivál nyitónapján sok érdekesség várt a jelenlévőkre a Bethlen Gábor téri nagyszínpadnál. Fúvószenekar, sztárfellépők és egy DJ is szerepelt a kínálatban.
Koraeste a kronachi Jugendorchester fúvószenekar nyitotta meg a produkciók sorát. Az 1993-ban alapított csoport közel hatvan percen keresztül szórakoztatta a publikum tagjait.

Halas polgármestere, Fülöp Róbert és Kronach polgármestere, Wolfgang Beiergrößlein pedig a két település közötti 25 éves testvérvárosi kapcsolatot jelképes kézfogással erősítette meg.

A nap leginkább várt fellépői a Follow The Flow tagjai voltak. Ezrek gyűltek össze a főtéren, hogy hallják a banda legnagyobb slágereit.

Szépen sorban felcsendült az Anyám mondta, a Porszem és a Nem tudja senki is. A közönség egy emberként énekelte a jól ismert dalokat, a buli fináléjában pedig az egyik rajongó kislányt is felvitték a színpadra, aki örömében elsírta magát.

A legkitartóbbak a koncert után is a főtéren maradtak. DJ Benny nosztalgiabulival készült, terítékre kerültek az elmúlt évtizedek legnagyobb diszkóslágerei.

Folytatás szombaton és vasárnap Kiskunhalas belvárosában helyi előadókkal és sztárvendégekkel.

fotó: Jakab-Rapavi Réka