(►) Romák vállalkozóvá válása – szakmai konferencia volt Halason
Közélet

(►) Romák vállalkozóvá válása – szakmai konferencia volt Halason

A Magyar Nemzeti Roma Platform keretében a Romák vállalkozóvá válása címmel tartottak konferenciát Kiskunhalason a Vállalkozásfejlesztési Központban. Az eseményen jelen volt Sztojka Attila társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár is. A tanácskozáson szó volt a célokról, támogatási lehetőségekről, a Vállalkozásfejlesztési Központ szerepéről, de gyakorló vállalkozók is elmondhatták tapasztalataikat.

A szakmai konferencia résztvevőit elsőként Fülöp Róbert polgármester köszöntötte. A városvezető többek között Halas gazdálkodásáról adott tájékoztatást.

Szűcs Csaba a Bács-kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke szólt a halasi Nagy Szeder István utcai Vállalkozásfejlesztési Központ szerepéről, melynek mintájára az ország más területein is szeretnének ilyen intézményeket létrehozni. Mint mondta: közel egy éve működik a halasi roma vállalkozókat segítő központ melyet ez idő alatt sokan felkerestek, illetve olyan vállalkozásfejlesztési projekteket készítettek itt elő, amik előreláthatólag bekerülnek majd az illetékes minisztériumokba

Sztojka Attila államtitkár is részt vett az eseményen és ismertette a célkitűzéseket. Egyértelmű, hogy a munka és a foglalkoztatás a leghatékonyabb eszköz a szegénység elleni küzdelemben – ha van munka, van megélhetés, ha van megélhetés, van jövő! – hangsúlyozta az államtitkár.

Aba-Horváth István a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke is megosztotta gondolatait a vállalkozások szerepéről. Ő is azt hangsúlyozta, hogy ezeknek a vállalkozóknak fontos szerepük van abban, hogy a cigány közösségben rejlő inaktív munkaerőt bevigyék a munkaerőpiacra Kérdésünkre elmondta: a roma vállalkozók elsősorban kis- és középvállalkozók, akik főként az építőiparban dolgoznak többnyire alvállalkozóként.

A konferencián a beszédeket követően előadások és kerekasztal beszélgetés, illetve a felmerülő kérdések megvitatása várta a jelenlévőket.