
Rossz a nád minősége, leállt a vágás
Komoly problémák adódtak a sóstói nádvágással. Annyira rossz minőségű a nád, hogy gazdaságilag nem éri meg a levágása, a vállalkozónak pedig a takarításra nincs kapacitása.
Kedden reggel kezdte el egy vállalkozó a Sóstón a nádvágást, délutánra kiderült, nincs értelme a munkának, a szaknyelven sárganádnak nevezett minőségi alapanyag annyira kevés, hogy nem éri meg tovább végezni a munkát.

Jáger Szabolcs a Sóstó Sporthorgász Egyesület elnöke elmondta, az önkormányzattal kötött szerződés értelmében a nád legalább 70 százalékát le kellene vágatniuk, ám ez az utóbbi években sem mindig sikerült. A legutóbb 2016-ban kitakarított, learatott területen nem sarjadt újra a nád.

A Halas Televíziónak nyilatkozó nádvágó vállalkozó szerint valami komoly gond van a hátsó nádassal, olyan folyamatok zajlanak, amelyre jelenleg nincs magyarázat, ennek következtében nem nőtt megfelelő mennyiségű és minőségű nád a területen, így leállították a munkát. Poszt József a Tempo Kft. vezetője elmondta, arra nincs kapacitásuk, hogy itt a Sóstón takarítási munkákat végezzenek, olyan területeken dolgoznak tovább ahol megfelelő minőségű és mennyiségű nádat tudnak kitermelni. Jáger Szabolcs egyesületi elnök úgy véli, a helyzet megoldása meghaladja a horgászegyesület anyagi kereteit és lehetőségeit.