
Sebességkorlátozást szeretnének
A gyalogosok védelmében változtatnának a sebességhatáron a Kecel felé vezető úton a városhatárt jelző táblától egészen a Szezfőzde buszmegállóig, vagy a helyi járatos busz fordulójáig. A kezdeményezés nyomán csütörtökön helyszíni bejárást szerveznek a hatóságok közreműködésével.
Az elmúlt időszakban többször felvetődött, hogy a Kecel felé vezető úton a városhatárt jelző táblától a helyijáratos busz fordulójáig vagy legalább a Szeszfőzde buszmegállóig egyfajta bevezető szakasz létrehozását kezdeményezzem képviselőtársaimmal és 90 helyett 60 km/órára korlátozzuk a megengedett sebességet a gyalogosok védelmében. - Tudjuk, hogy a külterületen élők a hajnali, reggeli órákban sötétben indulnak iskolába és dolgozni, valamint az esti szürkületben vagy már újra sötétben tartanak hazafelé. Járda kialakítása a közút és a kerítések közötti keskeny szakaszon fizikailag szinte lehetetlen. Az érintett útszakasz kezelője nem a város. A végső döntést a megyei közútkezelő hozhatja meg- tette közzé a felhívást a közösségi oldalon Kuris István László képviselő, aki várta a lakossági jelzéseket. Ennek nyomán a tervek szerint csütörtökön helyszíni bejárást tartanak a rendőrség, a megyei és a városi közútkezelő részvételével.