Segíteni tanít Szent Erzsébet
Közélet

Segíteni tanít Szent Erzsébet

Rózsával, koszorúval, mécsesekkel emlékeztek Erzsébet napján az 1207-ben született Árpád-házi Szent Erzsébetre. A KDNP helyi csoportjának szervezésében a királylányról elnevezett téren, vagyis a Kossuth és az Árpád utca sarkán gyűltek össze azok, akik ma is követendőnek tartják Szent Erzsébet példáját.

II. András és Merániai Gertrúd lánya menedékhelyet alapított árva gyerekek számára, majd kórházat, ahol maga is részt vett a betegápolásban és élelmezte a szegényeket.

A KDNP kezdeményezésére 2007-ben állították Halason, a terecskén elhelyezett emléktáblát, és az elképezések között szerepel egy szobor is. A rendezvényen elhangzott, hogy a rózsák és tövisek asszonya azt üzeni a ma emberének, hogy mindenki próbáljon meg tenni a még szegényebb és elesettebb embertársaiért még akkor is, ha maga sem túl jómódú.

Szöveg: Fehér Erika
Fotó: Pozsgai Ákos

{phocagallery view=category|categoryid=1148|limitstart=0|limitcount=0}