Sértettek jelentkezését várják
A rendőrég korábban indított nyomozást három harkakötönyi személlyel szemben, akik Kiskunhalason parkoló-automatákat feszítettek fel, és fosztottak ki. Azóta kiderült, további bűncselekmények is a rovásukra írhatók, amelyek sértettjeit keresi a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
A halasi kapitányság nyomozói adatgyűjtést végeztek, ennek során kiderült, hogy volt egy harmadik társuk is, két esetben a 25 éves harkakötönyi D. Erzsébet is részt vett az automaták fosztogatásában, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök, jelenleg szabadlábon védekezhet. A nyomozók az eljárás során megállapították azt is, hogy a három fiatal 2013 tavaszán a kiskunhalasi vasútállomás területéről ellopott egy lezárt kerékpárt. A rendőrök a házkutatás során megtalálták és lefoglalták a kétkerekűt, de a bicikli tulajdonosát még nem sikerült azonosítani. Az is kiderült, hogy az elkövetők 2013 őszén, Kiskunhalason, a Kuruc vitézek tere és a Kossuth utcai lakótelepen összesen hat gépkocsi oldalát fúrták meg és csapoltak le belőlük gázolajat, ezekben az esetekben sem sikerült megtalálni a sértetteket.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a képen látható tőle ellopott kerékpárt, illetve akinek az autóját hasonló módon megrongálták, és abból üzemanyagot loptak el, vagy a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatosan információval rendelkezik, hívja az ingyenesen hívható 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét. Bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is hétköznap 8 és 16 óra között, illetve a nap 24 órájában hívható 06-77/423-255 ügyeleti telefonszámon is. A rendőrség minden esetben biztosítja a bejelentő nevének titkosságát.
Pozsgai Ákos