
Közélet
Sikeres laborprojekt a Szilády Áron Református Gimnáziumban
Az Európai Unió és Magyarország Kormánya 300,26 millió forintos támogatásával, az „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban program (Öveges Program) keretében a Szilády Áron Református Gimnáziumban kialakították a „Földi János Természettudományi Laboratóriumot” (két labor-tanteremet és a hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket). Az intézmény pedagógusai az október huszonkettedikei projektzáró rendezvényen visszatekintettek a projekt folyamatára és megköszönték a közreműködők munkáját.
A KRK Szilády Áron Gimnáziumában nagy hagyománya van a magas szintű természettudományos oktatásnak. A hajdani reálgimnáziumban országos hírű, tudós tanárok tanítottak. A legelsők között tartják számon az iskola egykori rektorát, Földi Jánost (1755–1801), a későbbi orvost, botanikust, a magyar tudományos nyelv egyik megteremtőjét. Az iskolát fenntartó református egyház nemcsak kiváló tanárokat, de minden időben korszerű felszerelést is biztosított az oktatáshoz.

A történelem viharai, az iskola tulajdonosváltásai során sajnos sok kárt szenvedtek a hajdani szertárak, laboratóriumok. 2014-ben a TÁMOP-3.1.3 pályázat keretében az Európai Unió és a Magyar Kormány támogatásával egy 300 millió forintos pályázati forrás lehetővé tette, hogy két új, 20-20 fő befogadására alkalmas XXI. századi természettudományos laboratóriumot alakíthattak ki egy régi épületrész felújításával.

A megújult épületbe teljesen új bútorzat került és a több mint 30 millió forint értékű laboreszközök a kémia, biológia, fizika és földrajz óra kísérleteit szolgálják. Két laboráns gondozza az eszközparkot, ezzel segítve a négy szaktanár munkáját. Feladataikhoz tartozik a laborokat használó 10 partneriskola tanulókísérleteinek előkészítése és szakmai támogatása.


Bödecs Pál lelkész-főigazgató ünnepi beszéde során elmondta, a Földi János Természettudományos labor a projekt fenntartási ideje alatt is folytatja a partneriskolák szolgálatát, továbbra is várják onnan az érdeklődő diákokat. A projektzáró ünnepségen Gavlikné Kis Anita laborvezető részletesen ismertette az eddigi eredményeket.

A kilenc hónap alatt a partneriskoláknak 336 órát tartottak meg. Három szakmai napot és egy szakmai műhelykonferenciát tartottak, öt tanulmányi versenyt szerveztek.A tavaszi időszakban öt „Tudomány Hétköznapjai” rendezvénysorozaton érdekes kísérleteket mutattak be. Május 22-én „Szülők Klubja” keretében mutatkoztak be a diákok projektmunkáikkal szüleiknek Szeptember-október hónapban 10 szakértői foglalkozáson vehettek részt diákok és tanárok egyaránt. A labor egyaránt alkalmas általános iskolai és gimnáziumi kísérletek elvégzésére.

Az új labor nagy előnye, hogy kis (2 vagy 4 fős) csoportokban lehet dolgozni. Kémia, fizika, biológia és földrajz kísérletek elvégzésére is alkalmas. Minden adott az emelt szintű kísérletek végrehajtásához. Műszeres mérések is végezhetők a kötelező tananyagon túl. Könnyen megközelíthető, kényelmes, barátságos. Rendszeresen vannak tudományos előadások és szoros kapcsolatot tartanak fenn az ELTE Természettudományi Tanszékével.

Bakos László