Közélet
Sírtak a rendőrök miatt
Az Átlós utcai óvodába járó gyerekek nagy része fél a rendőröktől. Hogy megismerjék a rend őreinek munkáját, és a jövőben bizalommal forduljanak az egyenruhásokhoz, összefogott a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, az óvoda, valamit a rendőrség, és egy rendhagyó órát szerveztek a kicsiknek. Ezzel folytatták azt a sorozatot, amit tavaly már elkezdtek az általános- és középiskolákban.
Amint beléptek a rendőrök a terembe, volt egy kis ijedtség, többen elpityeredtek, vagy az óvónőkhöz bújtak. Rostás László cigány nemzetiségi elnök szerint már az ő gyerekkorában is élt az a beidegződés, hogy a cigánygyerekek megijedtek, ha egyenruhásokat láttak, most az a cél, hogy ledöntsék ezt a tabut.
A gyerekek gyorsan feloldódtak, kíváncsian hallgatták a rendőröket, gyakran kérdeztek, és elmondták, hogy mit tudnak a közlekedési szabályokról, sőt még a rendőrautóba is beülhettek.
Az előadás végére az ovisok többsége azt mondta, hogy rendőr szeretne majd lenni, ha felnő. Rostás László hangsúlyozta, nem is lenne baj, ha több cigány származású rendőr lenne Halason. Bár hozzáfűzte, hogy városunk nem számít kiemelkedően problémás területnek, vannak megyék, ahol jóval intenzívebb a bűnözés. Mint mondta, a halasi cigányságot javarészt szabálysértések érintik.
Szöveg-fotó: Fehér Erika