Sok és ízletes barack a piacon
Közélet

Sok és ízletes barack a piacon

Sokan megfordulnak szerdánként és szombatonként a kiskunhalasi piacon, ahol a helyi és környékbeli termelők kínálják ízletes portékáikat. Az egyik legkelendőbb gyümölcs mostanság a barack. Egy-egy forgalmasabb piaci nap alkalmával akár több száz kiló is kosarakba, bevásárlótáskákba kerül. A háziasszonyok leginkább lekvárnak, dzsemnek való gyümölcsöt keresnek, az urak pedig olyat, amiből finom pálinka készíthető.

Az árusok véleménye nagyon megoszlik arról, milyen lett az idei baracktermés. Van, aki azt mondja, alig tudott valamit kihozni a piacra, hisz a fagy szinte az összes gyümölcsöt tönkretette.

- Kígyósról járunk át a halasi piacra. Sajnos idén nagyon kevés barackot tudunk a vásárlóknak kínálni. Virágzáskor jött a hirtelen fagy, ez pedig a termés több, mint kilencven százalékát elvitte. Egy kis gyümölcsösünk maradt épen, egy erdő szomszédságában. Ami ott megtermett, most azt adjuk el, de ez borzasztó nagy anyagi kiesés számunkra – panaszkodott Budai István.

Érdekes, de ennek épp az ellenkezőjét mondta Forrai Ferencné. Náluk, Bordányban sokkal több barack termett idén, mint amennyire kereslet lenne.

- Először mi is megijedtünk, hogy a fagy miatt rossz lesz a baracktermés. De aztán láttuk, hogy nincs nagy vész. Végül minden fajta szépen termett, sőt, olyan sok barackunk lett, hogy félek, egy részét el sem fogom tudni adni. Amit nem vesznek meg, s nem lesz belőle dzsem vagy pálinka, azt hazavisszük, aztán majd elkapják a jószágok. Jó soruk lesz – mesélte nevetve Forrai Ferencné.

Tapasztalatunk szerint a háziasszonyok alaposan szemügyre veszik a piacon, ládákban lévő gyümölcsöket. Mindenki igyekszik mindig a legjobb minőségű barackot hazavinni.

- Emlékszem, tavaly szörnyen rossz volt a baracktermés, az a kevés meg, ami volt, nagyon drága volt. Idén örülök, hisz sokan, sok helyen árulnak ebből a lédús gyümölcsből. Igyekszem most nagyobb mennyiséget megvenni, hogy aztán finom lekvárt főzzek belőle odahaza. Árak tekintetében sem panaszkodhatunk, hisz a bőséges termés miatt az árusok alacsony szinten tartják a barack kilónkénti árát – mondta Lakos Dénesné.