Szabó Sándornét köszöntötték
Közélet

Szabó Sándornét köszöntötték

Harminchét évet töltött el a védőnői szolgálatnál Szabó Sándorné, akinek a munkásságát a napokban  arany oklevéllel ismert el Balog Zoltán miniszter. Sárika tevékenységéért a város is hálás, ezért Fülöp Róbert polgármester az irodájában köszöntötte a kitüntetett védőnőt. 

- Amikor találkozok valakivel, aki azt mondja, hogy én voltam a védőnője, a szemét nézem meg, az alapján tudom azonosítani leginkább - mesélte Szabó Sándorné Fülöp Róbert polgármestere irodájában szerdán délelőtt. A városvezető azért találkozott a legendás védőnővel, a védőnői szolgálat korábbi vezetőjével, mert a napokban miniszteri elismerést vehetett át. - A város nagyon hálás azért, amit hivatása során tett a gyermekekért és szüleikért - fogalmazott Fülöp Róbert.

Szabó Sándorné éppen ötven esztendővel ezelőtt kezdett el dolgozni védőnőként, 37 évet töltött el ezen a területen, a szolgálat irányítójaként vonult nyugállományba 13 évvel ezelőtt. Azt mondja, nagyon büszke a munkájára, amelyet ő hivatásnak tart. A polgármester irodájában köszöntötte őt dr. Horváth Attiláné, a védőnői szolgálat mostani vezetője és Simon István szociálpolitikai csoportvezető is. További részletek a szerda esti híradóban és a jövő szerdai Halasi Tükörben.