Szakmák Éjszakája a Váriban (galéria)
Szükség van a jó szakemberekre, ezért mindent megtesz a Kiskunhalasi Szakképzési Centurm Vári Szabó István Szakképző Iskolája annak érdekében, hogy minél több tanulót az intézménybe csábítson. A Szakmák Éjszakája pénteki rendezvénye jó alkalmat teremtett arra, hogy megmutassák, a XXI. századi követelményeknek megfelelő felszerelt tanműhelyek vannak és ehhez rutinos, komoly szakmai múltú oktatók adják a megfelelő hátteret.
Ismét megnyíltak a Kőrösi úti tanműhelyek a fiatalság és szüleik előtt. A KSZC Vári Szabó István Szakképző Iskolája ismét csatlakozott a Szakmák Éjszakája rendezvénysorozathoz, amelynek az a célja, hogy minél többen ismerkedjenek meg a szakképzéssel és legyen utánpótlása a villanyszerelőknek, kőműveseknek, szakácsoknak, pékeknek cukrászoknak. Az intézmény igyekezett mindent megmutatni a kíváncsi érdeklődőknek. Először Szabó Edina igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, majd helyi vállalkozások tartottak rövid előadásokat arról, hogy miért is jó a szakképzés és arról, a cégek mit tudnak nyújtani a tanulóknak.
Érdekesség, hogy nemcsak felsőtagozatosok, továbbtanulás előtt álló diákok vettek részt a rendezvényen. Több szülő úgy vélekedik, hogy minél előbb ismerje meg a gyermeke ezt a területet is. A diákok érdeklődőek voltak, ez bebizonyosodott a tanműhelyekben. Kiderült, hogy a Vári felszereltsége a XXI. század igényeinek megfelelő. Az érdeklődők pedig festhettek, habarcsot keverhettek, téglából falat építhettek, tapétát vághattak. Megnézhettek egy autót alulról, megmutatták azt is nekik, hogy miként kell egy abroncsot centirozni. Működött a tanbolt, a csokiszökőkút és a pékszakma rejtelmeibe is bepillantást nyerhetett mindenki. A remények szerint a következő években sokan választják az intézményt, mert bizony komoly szakemberhiány van az országban.