Közélet
Szerb látogatás jó visszhanggal
Érkeznek a pozitív visszajelzések a szerb turisták látogatásáról. Mint ahogy annak idején beszámoltunk róla, június közepén egy busznyi vendég vett részt egy délalföldi látogatáson melynek egyik állomása Halas volt.
Cigányzenével, bográcsban főtt gulyással, vagyis magyaros vendéglátással fogadták a vendégeket Sóstón a csárdában, majd a Csipkeházban folytatódott a látogatás. A Szerbiából érkezett csoport tagjai olyan turisták voltak, akik magyar termékek vásárlásával nyerték ezt az utat, illetve a média és utazási irodák képviselői is végigkísérik a régiót bemutató három napos kirándulást.
A látogatásnak pozitív volt a visszhangja. Kiliti Zsuzsanna a Csipkeház igazgatója arról adott tájékoztatást, hogy a látogatásról két televíziós beszámoló készült, illetve három szerbiai újságban is írtak a halason tapasztaltakról. Így újabb fórumokon sikerült jó hírét kelteni a városnak, illetve felkelteni az érdeklődést Halas iránt.
Fehér Erika