Szezonzárás a Máris tanyán
A héten fogadták az utolsó csoportot a Máris tanyán. A Kiskunhalasi Általános Iskola diákjainak őszi gyermeknapja zárta az idei szezont. A gyerekek sokat játszottak, egész nap mozogtak és élményekkel, valamint ajándékokkal tértek haza. Az adományokat most is holland gyerekek gyűjtötték.
Önfeledten hintáztak, gokartoztak, bicikliztek a gyerekek. A Kiskunhalasi Általános Iskola diákjai minden játékot kipróbáltak az őszi gyermeknapjukon. A tervek szerint hagyomány lesz ebből az őszi programból és tavasszal is szeretnének hasonló napot szervezni – tudtuk meg Sörös Imrétől az iskola új igazgatójától. - Ez a nap remek alkalom a sok mozgásra, a kikapcsolódásra, és így a tanév elején a diákok összekovácsolódását is segíti. A helyi csuklós busz hozott ki minket és amint leszálltak a gyerekek egyből szaladtak a játékokhoz – fűzte hozzá.
Az iskola őszi gyermeknapjára Szűcs Csaba alpolgármester is ellátogatott. Mint mondta: kellenek a gyerekeknek az ilyen élmények és a kikapcsolódás, a Máris tanya pedig egy igazi felfedezésre váró gyermekbirodalom a sok játékkal és látnivalóval. A sérült vagy speciális nevelést igénylő fiataloknak különösen szüksége van az ilyen élményekre – fűzte hozzá.
Ahogy az minden alkalommal történik a látogatás végén, most is kinyitott a játékboltnak berendezett pavilon. A gyerekek nem mentek haza üres kézzel a Máris tanyáról. Mindenki választhatott egy ajándékot a játékokkal teli polcokról. Ezeket az adományokat, mint ahogy az már sok éve hagyomány, holland iskolások gyűjtik a sérült vagy nehéz helyzetben élő gyerekeknek.
A Máris tanyán tovább folytatják az alapító Tóthné Erzsike által megkezdett segítő munkát. A cél továbbra is az, hogy örömet szerezzenek a gyerekeknek. A tanya egész nyáron fogadta a csoportokat a pártfogolt intézményekből. A szezont a Kiskunhalasi Általános Iskola látogatása zárta. A tervek szerint, ahogy jön a tavaszi jó idő, újra megnyílik majd a Máris tanya kapuja az ott lévő „csodákkal”.