Szilády, Szilády!
Közélet

Szilády, Szilády!

Több mint háromszáz vendéggel rendezték meg a Kiskunhalasi Szilády RFC támogatói estjét, amelynek helyszíne ezúttal is a Sóstó Csárda volt. Az edzők, családtagok, sportolók, szülők, szponzorok találkoztak és töltöttek el együtt pár kellemes órát. Az idén ötéves klub bálján ezúttal is átadták a Pro Ludum Calcium Adiuvando-díjat, amelyet idén Döbrentei Lajos vehetett át.

 
 
A Sportbál után két héttel ismét fergeteges buli volt a Sóstó Csárdában. A Szilády RFC támogatói estjét immáron negyedik alkalommal rendezték meg. Horváth Anikó elnök és a szülők lelkes szervezőcsapata ismét kitett magáért. több mint háromszáz vendég jött elé a jeles eseményre.
A vendégeket Varga Judit, a Szilády Áron Református Gimnázium igazgatónője és Farkas Dániel alpolgármester köszöntötte. A bálon hagyomány, hogy átadják a 2013-ban alapított Pro Ludum Calcium Adiuvando-díjat annak, aki legtöbbet tette a fociért és az egyesületért. Horváth Anikó, Angyalné Maróti Tímea és Temesváry Gyula után Döbrentei Lajos volt a díjazott.
Farkas Dániel alpolgármester emlékplakettel köszönte meg a támogatást azoknak a vállalkozóknak, akik társasági adójukkal segítik az egyesületet. Sörösné Kapás Klára Vincze Attila vezetőedzőt lepte meg egy saját maga által készített ajándékkal.
Virágot és egy üveg bort kaptak azok a szülők, akik egész évben sokat tettek a klub sikereiért. Elismerés illeti az edzőket is, akik nélkül a jó eredmények nem születtek volna meg. Édes Árpád elnök-lelkész asztali áldása és a finom falatok után a Táncevaty Partizans zenekar és Mándity István diszkója csábított mindent a táncparkettre. Éjfél után pedig az együttes élőben játszotta el a Szilády RFC indulóját.  A buli hajnalig tartott. Anda Péter fotóinak segítségével felidézhetik a legemlékezetesebb pillanatokat.
Jáger Levente
Fotók: Anda Péter