Színpadi programokkal kezdődött a 45. Halasi Szüreti Fesztivál (galéria)
Közélet

Színpadi programokkal kezdődött a 45. Halasi Szüreti Fesztivál (galéria)

Pénteken elkezdődött, és egésze vasárnap kora estig tart a 45. Halasi Szüreti Fesztivál. A színpadi produkciók sorát a Halas Concert Band nyitotta meg, majd a jövőre 30 esztendős Bon-Bon hozta el a legismertebb slágereit. Opitz Barbi is megmutatta azt, hogy miért is ő volt a legjobb énekes 2016-ban, az X-Faktorban. Lil G., a fiatalos közvetlenséget, lazaságot képviselte, míg Varga Viktor két perc után lekenyerezte a népes közönséget. DJ Goldyn, valamint DJ Benny pedig az elektronikus slágerek mellett a nosztalgiafelvételeket is leforgatta, jelentős sikerrel.

Közel ötven árus, vendéglátós foglalta el Kiskunhalas főterét az város legnagyobb múlttal rendelkező közösségi rendezvényére, a 45. Halasi Szüreti Fesztiválra. Az időjárás is kedvezett a szervező Halasi Városmenedzser Kft-nek, ugyanis a kánikula kissé alábbhagyott, a termosztátot kevésbé tekerték fel odafent. A nagyszínpadi produkciók sorát a Halas Concert Band nyitotta meg, egy vidám összeállítással. Az idei fesztivál újdonsága volt a főtéri kisszínpad, ahol DJ Goldyn, az az Nyitra Nóri szórakoztatta a publikumot. Az 1995-ben alakult Bon-Bon pedig az összes slágerét elhozta az egyébként hálás, impulzív közönségnek. 

A folytatásban a 2016-os X-Faktor zenei tehetségkutató nyertese, Opitz Barbi állt színpadra. Barbi gyorsan meghódította a jelenlévők szívét, amelyet tapssal jutalmaztak. Lil G. lazasága, közvetelensége, vagánysága átjött a produkció egész ideje alatt. Óriási sikere volt Varga Viktornak, aki még a közönség soraiba is kimerészkedett, rengeteg szelfi, közös kép készült. Viktor pedig egy jó énekes, ezt most is bebizonyította. DJ Benny zárta a pénteken, és nyitotta a szombatot. Ő egy ikon, akit nem véletlenül szeretnek annyian az egész országban. 

Fotók: Kardos Csaba