Születésnaposokat köszöntött a katolikus közösség (galéria)
Közélet

Születésnaposokat köszöntött a katolikus közösség (galéria)

Rendhagyó módon ért véget a csütörtök délutáni szentmise a Felsővárosi Jézus Szíve Templomban. Talapka István plébános atya és a jelenlévők 90. születésnapjuk alkalmából köszöntötte Mondovics Franciskát és Kemenes Ottónét. Mindketten szeretett és köztiszteletnek örvendő tagjai a katolikus közösségnek. Az ünneplés a Baranyi László Kolping Család Egyesület házában folytatódott, ahol közös éneklés is volt. 

A kiskunhalasi katolikus közösség szeretett és köztiszteletnek örvendő tagjait köszöntötték csütörtökön késő délután a 90. születésnapjuk kapcsán. Igen ritka, ha valaki ilyen szép életkort megél, éppen ezért volt örvendetes az a tény, hogy ezúttal két hölgyet is ünnepelhettek. Mondovics Franciska és Kemenes Ottóné is ott volt a Felsővárosi Jézus Szíve Templomban, a 17 órás szentmisén, amely ezúttal rendhagyó módon zárult. Talapka István plébános atya hívta fel a közösség figyelmét a jeles alkalomra. Felidézte az ünnepeltek életútjainak legfontosabb állomásait. Úgy fogalmazott, hálásak lehetünk Istennek, hogy kilencven évig vigyázta és óvta a születésnaposokat. Egyúttal mindkettőjüknek további boldog esztendőket kívánt. A köszöntők között volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is.

Az ünnepség egy rövid agapét követően a Baranyi László Kolping Család Egyesület Ady Endre utcai házában folytatódott. Ott előbb Kuris István László alpolgármester adta át  Orbán Viktor miniszterelnök díszoklevelét és a város lakóinak a jókívánságait. Gál Istvánné a Kolping-egyesület nevében köszöntötte fel Mondovics Franciskát és Kemenes Ottónét. Mindkettek aktív tagjai a közösségnek, nem véletlen, hogy ekkora szeretet veszi őket körül. Természetesen volt születésnapi torta, koccintás és még egy közös énekkel is boldog születésnapot kívántak az ünnepelteknek. Részletek a 19 órakor kezdődő híradóban.