Táborral kezdték a tanévet a Szilády-gimnázium gólyái
Közélet

Táborral kezdték a tanévet a Szilády-gimnázium gólyái

A Szilády Áron Református Gimnázium augusztus végén megrendezte szokásos, tanévkezdő közösségi gólyatáborát. A helyszín most is Soltvadkert volt, az együtt töltött napok során a fiataloknak sok humoros feladatban kellett helytállniuk, a tábor végére pedig új barátságok szövődtek és remek közösségek alakultak ki.

Az 9.c, 9.d valamint az 5.a és 5.b diákjai vidám, érdekes programok keretében ismerkedtek meg osztálytársaikkal, osztályfőnökeikkel, számos hasznos információhoz jutottak a gimnáziumról és tanévkezdésről.

Sok közösségépítő játék segítette a diákok beilleszkedését is. A remek nyári időre való tekintettel strandolás és vizes játékok is színesítették a programot. Ebben az évben a sok elsős diák miatt két turnusban rendezték a gólyatábort, külön a 9. és külön az 5. évfolyam számára.

fotók: Bertalan Gábor