Tánc az örökkévalóságba
Aki táncol, szereti a magyaros ízeket, a kultúránkat, a hivatását, a diákokat, a családját, az teljes életet él. Tanítani, oktatni pont ugyanolyan, mint amikor az ember színpadra áll. Például szolgál, meg egy kicsit önmagából is megmutat. Csala Tibor, vagy inkább a Csala Tibi halálhíre ismét rádöbbentett, hogy milyen törékeny a földi lét. Egy tánc itt, aztán egy tánc az örökkévalóságban.
A Csala Tibi. Először meg sem akartam hallani, amikor az előzményeket ismerve rákérdeztem, tudod-e, hogy kivel történt? Nem sokkal később az agyamban helyre kellett tenni az időt. Jelenből, jövőből a múltba. Éppen doboltam, amikor megtudtam azt, amit nagyon nem szerettem volna megtudni. Ránéztem arra az alkatrészre, amelyet nem is olyan régen a Tibi csinált nekem. Önkéntelenül megsimitottam, egy pillanatra éreztem a kezének a szorítását.
Ezt is, mint mindent, szívből csinálta. Hihetetlen precizitással, tökéletességgel. Pont olyan lett, amilyet elméletben kitaláltam. Pontosan tudta, hogy mi kell. De szerintem így volt ez mindennel, aminek részese volt. Ő nem tudta csak úgy megcsinálni, csak úgy táncolni, csak úgy sütni, csak úgy megmutatni egy speckó fogást a diákjának. Mindenben benne volt az ő hatalmas szíve. Ami most megállt. Örökre. Csala Tibor, a Csala Tibi. Boldog nagypapa, családapa, szerető férj, a diákok, kollégák által köztiszteletnek örvendő oktató, a Halas Táncegyüttes oszlopos tagja áttáncolt az örökkévalóságba. Emlékét örökké megőrizzük!
