Tanévnyitó a Dékániban (galéria)
Közélet

Tanévnyitó a Dékániban (galéria)

Ünnepélyes névadó-tanévnyitóval indult a reggel a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskolában. A tanulókat Molnár Nándor intézményvezető köszöntötte, mint mondta, Dékáni Árpád neve sokak számára ismerős lehet.

A halasi csipke tervezője méltán öregbítette Kiskunhalas hírnevét, a névváltoztatásnál ez is szempont volt. Dékáni Árpád a mesterképzések elindításában is tevékenykedett, így az oktatás, képzés is közel állt hozzá.

Az intézményvezető eredményes tanévet kívánt a tanulóknak, idén összesen 522 diák ül be az iskolapadba. Bemutatkoztak az iskola új pedagógusai, valamint felvonultak a diáktársak előtt a kilencedikes évfolyamok.

Az intézményben a nyár folyamán nagyszabású felújítási munkálatok zajlottak, ezek során kijavították a tető hibáit, nyílászárókat cseréltek, valamint korszerűsítették az energetikai rendszert is. A munkálatok nem fejeződtek be, hamarosan a sportcsarnok felújítása kezdődik meg, erről is szó lesz a Híradó 19.00-kor kezdődő adásában.

Hozzászólás (0)