Tanszergyűjtés rászoruló gyerekeknek
Közélet

Tanszergyűjtés rászoruló gyerekeknek

Jön az iskolakezdés, ami plusz kiadást jelent a családok költségvetésében. Többeknek nagy problémát jelent a tanszerek beszerzése ezért számítanak a lakosság összefogására. Idén is lehet segíteni a nehezebb helyzetben élő gyerekek tanévkezdését.

Mivel sok család nehezen vagy egyáltalán nem tudja megvásárolni a tanszereket, füzeteket a Kiskunhalasi Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat idén is gyűjtéssel próbál nekik segíteni. A családoknál már feleslegessé váló, de használható állapotban lévő tanszereket a Thúry József utcai – Szilády gimnázium mögötti irodában hétfőtől csütörtökig, 8-16 óráig, pénteken pedig 8 és 12 óra között lehet leadni. Bármilyen tanszert elfogadnak adománynak, így például iskolatáskát, tolltartókat, füzeteket, írószereket, vonalzókat, de akár iskolai ünneplő ruhát is. A gyűjtés szeptember első hetéig tart. Azt kérik, hogy akinek otthon olyan tanszerei vannak, amire már nincs szüksége, ne dobja ki azokat, hanem segítse vele a rászoruló gyerekeket.