(►) Tekós megemlékezés II. Rákóczi Ferencről (galéria)
Közélet

(►) Tekós megemlékezés II. Rákóczi Ferencről (galéria)

1676. március 27-én, 348 évvel ezelőtt született II. Rákóczi Ferenc fejedelem. A Magyar Országgyűlés 2015-ben nyilvánította ezt emléknappá. Ennek apropóján rendezett kedden délelőtt egy ünnepséget névadójáról a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum.

Március 27-hez, II. Rákóczi Ferenc emléknapjához csatlakozott és ünnepséget szervezett névadójáról a kiskunhalasi középiskola. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai, tanárai főhajtással és műsorral tisztelegtek a fejedelem emléke előtt. A kedd délelőtti program helyszíne az intézmény előtti tér volt, ahol a Rákóczi-szobor áll. A rendezvényen Gyirán Péter iskolalelkész mondott beszédet.  

- A  fejedelem nem volt teológus, bár alapos teológiai ismeretekkel rendelkezett. Életében mindvégig ragaszkodott családjától örökölt katolikus hitéhez, utolsó húsz éve tudatosabb keresztény élet megélésében telt el. Mikes Kelemen Rodostóban 1745. április 8-án keltezett és Rákóczi Ferenc halála napján írt törökországi levele kiemeli, hogy amilyen imádsággal átszőtt volt élete, olyan volt halála is, amelyre éppen nagypénteken került sor, miután a fejedelmet már korábban ellátták szentségekkel. Földi élete utolsó napja így egybeesett a Megváltó kereszthalálának napjával- fogalmazott azt iskolalelkész. Az ünnepség végén Téglás László igazgató koszorút helyezett el a fejedelem szobránál.