Településképi arculati kézikönyv készül
Közélet

Településképi arculati kézikönyv készül

- A településképi arculati kézikönyv   a lakosság számára befogadható módon rögzíti majd azt, hogy mely településrészeken, milyen jellegű, típusú, megjelenésű épületek építhetőek, így például már telekvásárlás előtt tudható, hogy körülbelül milyen ház hozható létre. Felújítás, átalakítás során is iránymutatást nyújt- tudtuk meg Tóth Pétertől, a városfejlesztési osztály vezetőjétől annak kapcsán, hogy elkezdődött a kézikönyv összeállítása.

Településképi arculati kézikönyv (TAK) készül és ezzel együtt egy új településképi rendelet is életbe lép majd. Tóth Péter, a Városfejlesztési, Üzemeltetési és Főépítészi Osztály vezetője elmondta, hogy a TAK teljesen más szemlélet szerint alakítja a városképet, mint az eddig bevett normatív szabályozás. A rendezési terv megmarad ugyan, de településképi követelményeket, ebben a tekintetben érdekes kérdéseket ezután nem az építési szabályok határozzák meg, hanem a TAK-ban megfogalmazott elvek alapján a rendelet,. Ez egyébként a települési arculati kézikönyv alapján kell majd elkészíteni. Kiderült az is, hogy  rendszer szemlélete gyökeresen eltér az elmúlt közel 60 év gyakorlatától, végre lehetővé válik esztétikai szempontok egyeztetett módon történő formálására, érvényesítésére. A kormányrendelet szerint a terv kidolgozása után lakossági fórumot tartanak, majd a képviselő-testüet fogadja el. A tervezeten a helyi városvédő egyesülettel közösen munkálkodnak.