
Téli üzemmódban a Magyar Közút
A ködös reggelek már beköszöntöttek. A megváltozott útviszonyokra készül a Magyar közút is. Az előírások szerint, november 10-től átálltak az úgynevezett téli üzemmódra. A cég arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy minden mérnökségén 24 órás szolgálatra álltak át a szakembereik.
A következő hónapokban mintegy 4000-en dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a szükséges téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján. Arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas, megfelelő minőségű és állapotú abroncsokra. Az őszi és téli hónapokban érdemes a közlekedőknek még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetekről, ezt megtehetik a Magyar Közút Nonprofit megyei diszpécserközpontjai mellett a társaság útinformációs szolgálatánál is.
A Magyar Közút az alábbi tájékoztatást adta ki a téli üzemmóddal kapcsolatosan:
Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra, ezzel együtt 0-24 órás szolgálatra váltott.
A társaság a 2020-2021-es téli szezonban az országos közúthálózaton összesen több mint 1100 munkagépet (nehézgépjárművek, rakodógépek, hómarók) mozgósíthat. A közútkezelő mind a 94 mérnökségén feltöltötte a sótárolókat, így országosan összesen mintegy 174 ezer tonna útszóró só, több mint 2600 tonna kálcium-klorid granulátum, 2,3 millió liter kálcium-klorid oldat és közel 11 ezer tonna érdesítő anyag áll a szakemberek rendelkezésére kezdőkészleten, melyek pótlása keretszerződésekkel az egész téli időszakban biztosított. Ezen kívül azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, ez összesen 494 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen több mint 416 kilométeren hófogó erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén.
A szakemberek arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas, megfelelő minőségű és állapotú abroncsokra. Az őszi és téli hónapokban is érdemes a közlekedőknek még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetekről, ezt megtehetik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei diszpécserközpontjai mellett a társaság útinformációs szolgálatánál is a 06-1-366-2400-ás telefonszámon. A www.utinform.hu oldalon pedig számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők, a téli üzem alatt néhány óránként országos összesítést is publikálnak a szakemberek az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a weboldalon.