Tinódi – hétfőtől indul az útépítés
Figyelem! Indulnak a forgalomkorlátozások a halasi Tinódi utcánál. A munkálatok most érnek olyan fázisba, amely miatt türelmet kérnek az arra közlekedőktől. A kivitelezést a Geo-Út Kft. végzi.
A cég tájékoztatása szerint április elsején, vagyis jövő hétfőn délelőtt 9 órakor kezdik meg az útépítési munkálatokat. Emiatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a Tinódi utcának a Kopolyai út és a Dong-éri csatorna közötti szakaszán. A munkálatok várhatóan június elejéig tartanak.
Mint ahogy már beszámoltunk róla, 30 millió forintos állami és 42 millió forintos önkormányzati forrásból újulhat meg a mára már igen rossz állapotba került Tinódi utca. A nagy forgalmat lebonyolító úton a beruházás a tervek szerint három hónapot vesz majd igénybe. A felújítás a kimérésekkel és a kevésbé látványos előkészítő munkálatokkal indult, de április elsejétől, hétfőtől már jönnek a forgalomkorlátozásokkal járó munkafázisok. A beruházás során megerősítik a burkolatalapot, ez először bontással jár majd, végül kétrétegnyi aszfaltot terítenek az útra.