Totális győzelem a lovasbázison
Közélet

Totális győzelem a lovasbázison

Nem mindennapi  esemény helyszíne volt szombaton a Hirling József Lovaspark. Különböző huszáralakulatok, patkolókovácsok, kardvívók, íjászok és legfőképp érdeklődő fiatalok lepték el az egykori Határőr Lovasiskolát. A Kiskunhalasi Lovas és Szabadidő Központ komplett kalandtúrát szervezett 3 fős csapatoknak, amihez különböző hagyományőrző programokat párosított. A rendezvény népszerűségét igazolja, hogy 23 csapat vágott neki a különféle állomások teljesítésének, hogy aztán eldöntsék egymás közt ki a legjobb. A szervezők ugyan felállítottak egy sorrendet, de mindenki díjjal térhetett haza, így tehát teljes volt a győzelem mindenki számára.

Többhetes előkészület után március 11-én délelőtt ágyúdörrenésre kezdődött Juhász Tibor moderátor irányításával  a Tavaszi Hadjárat nevű szabadidős rendezvény a Hirling József Lovasparkban. Sátrakból épített huszártábort állítottak fel a szabadtéri lovardák egyikén, amely egyben a rendezvény központjául szolgált.

Elfoglalták a huszárok a bázist

Több helyről vertek tanyát az egykori laktanyában a 48-as eseményeket idézve hagyományőrző alakulatok. A Kiskunmajsai Huszárbandérium, a Kerekegyházi tüzérek és a Kiskunhalasi Lovasbandérium alegységei díszelegtek vagy éppen küzdöttek egymással a látványbemutatókon.

Látványos bemutatók voltak

A főleg diákokból álló kalandtúra csapatok némi fizikai igénybevétel mellett, szellemi feladatokat oldottak meg különböző állomásokon. Juhász Tímea koordinátor és társai a halasi lovaséletből, a 48-as történelmi eseményekből és a helytörténeti alaptudnivalókból állítottak össze feladatokat. A csapatok gyakorlatilag a teljes lovasiskolát bejárták a kalandtúra során.

Az idő nem szorította a résztvevőket, amelynek köszönhetően volt lehetőség megtekinteni a széleskörű programkínálatot. A huszárok sorakozókat, alaki próbákat,  különböző szemle gyakorlatokat mutattak be. A bajvívás is a repertoár részeként szerepelt.

A majsai huszárok Czinkóczi János parancsnok vezetésével frissen vágott botokkal vívtak egymással. Szundi Krisztián pedig Karusszel bemutatót vezényelt a halasi bandérium tagjainak. A Magyar Patkolókovácsok Egyesületének tagjai Hegedűs Tibor vezetésével pedig a kovács műhelyek praktikáival ismertették meg a közönséget.

Nagy sikere volt az íjászkodásnak

A sok-sok programban kötetlen formában bárki kipróbálhatta az íjászkodást a fedeles lovarda biztonságos védelmében. Műanyag botokkal a kardvívás fortélyait is megtanulhatták a gyerekek. A sátrakban fazekas korongozás, kifestő és egyéb kézügyességet igénylő elfoglaltságokat iktattak be a kilátogatóknak.  Délben ágyútűz jelzésével tudatta Waclawczyk Dariusz huszár ezredes bandérium parancsnok, hogy ideje ebédelni. Az ételt maguk a huszárok készítettek.

A gyerekek élvezték a programot

A kalandtúra értékelése után 16 órakor a  legjobb csapatok ajándékokban részesültek. Ebben a pizza fogyasztástól, az élménycsomagon át, a bowling játéklehetőségig sok minden előfordult. A szervezők külön figyeltek arra, hogy mindenki emléktárggyal térjen haza, ezért valamennyi résztvevő egy lovasbázis élmény hűtőmágnest kapott.

KI