
Közélet
Továbbra szívesen várják az önkénteseket
Bács-Kiskun megyében az első Önkéntes Pont 2009 decemberében indult. Kiskunhalason a Fészekrakó Egyesület és a Pásztortűz Egyesület kezdeményezése, alapítása révén kezdte meg működését. Az Önkéntes Pont Kiskunhalas célja az önkéntesek csoportja, valamint az önkénteseket fogadó civil szervezetek és közintézmények kapcsolatának kiépítése és koordinálása.
Fontos feladata az önkéntesek kiközvetítése mellett az önkéntességet népszerűsítő programok szervezése, illetve azokban való közreműködés. 2009 óta szinte minden hónapban nyújtottak lehetőséget arra, hogy az önkéntesek csatlakozzanak egy-egy eseményhez megmozduláshoz, lehetőséghez. Temetőtakarítás, szemétszedés, idősekkel vagy fogyatékkal élőkkel való foglalkozás, faültetés, aprók tánca valamint egyéb kulturális programokon való segédkezés önkéntes lehetőségeit kínálta a szervezet.

Továbbra is várnak minden jelentkezőt, a halasonkentes@gmail.com címen vagy a 30/8576-077 mobilszámon.