Tragikus balesetek: fórumot szerveznek
Közélet

Tragikus balesetek: fórumot szerveznek

A napokban történt közlekedési tragédia és a balesetsorozat ismét ráirányította a figyelmet a megelőzésre. Ebből a halasi városháza is jobban ki akarja venni a részét, jövő keddre pedig egy fórumot szervez az intézményvezetők, a szülői közösségek, végzős diákok, ifjúságvédelmi szakemberek és rendőrök részvételével – hangzott el egy sajtótájékoztatón szerdán délután.

 
Az új városvezetés szükségesnek tartja az elmúlt napok közlekedési balesetei kapcsán, hogy nagyobb részt vállaljon a megelőzésből.  ( A pénteki tragédiáról itt és itt olvashatnak.) Mint a szerda délutáni sajtótájékoztatón Fülöp Róbert polgármester hangsúlyozta, ennek kapcsán már lépéseket is tettek. A városvezető fontosnak tartja, hogy valamit tegyenek a rendőrséggel és a különböző szervezetekkel közösen a balesetek csökkentésének érdekében.
 
Farkas Dániel alpolgármester arról számolt be, hogy felvették a kapcsolatot Molnár László rendőrkapitánnyal. Az együttműködés a megelőzésben a jövőben még szorosabb lesz, ennek első lépése az a fórum, amelyet jövő keddre szerveznek. Erre az iskolák vezetőit, végzős diákokat, ifjúságvédelmi szakembereket és a szülőket várnak. A találkozó december 2-án, 14 órakor lesz a halasi kapitányságon. E mellett a nemrégiben alakult kerékpáros közösséggel is nagyobb együttműködést tervez a városháza.
Kép-szöveg: Jáger Levente