Trendi frizurák és sminkek készültek (galéria)
Közélet

Trendi frizurák és sminkek készültek (galéria)

Csattogtak a hajvágó ollók, hajlakkból pedig több flakonnyi elfogyott azon a versenyen, amit hétfő délután rendeztek meg a Dékáni-szakgimnázium aulájában. Az ott tanuló fodrász és kozmetikus tanulók mérték össze tudásukat.

- Minden középiskolai versenynek, legyen az tanulmányi vagy sportverseny, az a célja, hogy a fiatalokat még intenzívebbé, még jobbá tegye. Nem szól másról a ma délutáni megméretés sem. Itt ma a szakma csúcsával, felső szintjével foglalkoznak diákjaink, nem is akármilyen színvonalon. A zsűriben a kozmetikus és fodrász szakma elismert, tapasztalt magas végzettséggel rendelkező szakemberei kaptak helyet, tőlük is sok hasznos tanácsot kaphatnak a versenyzők – mondta Molnár Nándor iskolaigazgató.

A fiatalok több kategóriában mérhették össze tudásukat a verseny során. Voltak, akik már jó előre kitalálták, milyen stílusban alakítják át modelljüket, mások viszont a helyszínen rögtönöztek.

- Internetről néztem le, milyen frizurákat készítsek a mai versenyen. Egy viszonylag bonyolult kontyot választottam, remélem, sikerül majd vele lenyűgözöm a tanáraimat és a zsűrit is – árulta el Bíró Rebeka.

Február 22-én rendezik meg az Árpád Kupa Országos Fodrász és Kozmetikusversenyt Székesfehérvárott. A mostani, iskolai eredmények alapján a Dékánit sminkkategóriában Tóth Henrietta, Jakab Laura, Szarvas Evelin és Farkas Edina képviseli majd, a fodrászok közül pedig Csikós Lili, Bíró Rebeka, Szefcsik Laura és Nagy Cintia lesz ott a döntőben.