
(►) Trükkös védekezés a bűnözők ellen
Ahogy újabb és újabb trükkökkel próbálják megkárosítani az állampolgárokat a bűnözők, úgy fejlődnek azok a technikai eszközök is, amikkel a lakás- és üzlettulajdonosok szeretnék megvédeni értékeiket. Nem is olyan rég egy nyilvános próba keretében teszteltek Halas belvárosban egy úgynevezett füstágyút, ami néhány másodperc alatt sűrű füsttel zavarja össze a rablók tájékozódó képességét.
Kastyják János, az egyik biztonsági cég vezetője azt mondja, bár egyre elterjedtebbek a riasztórendszerek és a kamerahálózatok a halasi otthonokban, még mindig vannak, akik csak azután kapnak észbe, miután már megtörtént a baj. A szakember azt mondja, sok bosszúságtól megkímélheti magát, aki előre gondolkodik.
A most bemutatott füstágyú egyre népszerűbb a bankok, ékszerüzletek körében, de vannak, akik már otthonukban is hasonló eszközzel próbálják megfékezni a bűnözőket. Amint az a videóban is jól látható, mindössze pár másodpercre van szükség ahhoz, hogy a füst beborítsa a teljes helyiséget, ezzel pedig nullára csökkentse a látótávolságot.
Az általunk megkérdezett halasiak azt mondják, sajnos napjainkban egyre inkább szükség van az ilyen berendezésekre, hiszen folyamatosan hallani betörésekről, rablásokról országszerte.
Szöveg-fotó: Szőri Attila