Túráztak a Víz világnapja alkalmából
Közélet

Túráztak a Víz világnapja alkalmából

Kerékpártúrát szervezett a Halasi Bringabarát Klub. A térségi vízszolgáltató céget, a Kiskunvíz Kft.-t is felkeresték a résztvevők. Március 22-én ünnepeljük a Víz világnapját, 1994 volt az az év amikor az ENSZ közgyűlése így határozott, belátták, hogy ránk köszöntött a „vízválság” korszaka, éppen ezért szeretnék felhívni a figyelmet az ivóvízbázisok védelmére.

A halasi bringabarátok a Közösségek házánál gyülekeztek, majd nyeregbe pattanva a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. telephelyére indultak. A verőfényes napsütésben vidáman tekert a csapat az Olajosok útján található 3. számú Vízműtelepre.

A túrázókat Füzesi Péter üzemvezető fogadta, a szakember elmondta, Kiskunhalas vízellátását 11 db mélyfúrású kút biztosítja. A kutak által termelt víz tisztítására 2 db vas-, mangán, arzén- és ammóniummentesítő technológia létesült. A vendéglátók friss vízzel kínálták a túrázókat, majd bemutatták azokat a berendezéseket melyek a nap 24 órájában a tiszta ivóvizet biztosítják a város lakosságának.

Füzesi Péter szerint Magyarország szerencsés helyzetben van, nagy ivóvízbázissal rendelkezik, éppen ezért fontos, hogy ezt megőrizzük az utókornak. A vízszennyezés megállítása kiemelten fontos feladat, hiszen víz nélkül nincs élet. Nem szabad elfelejtenie senkinek, hogy mi magyarok természetesnek vesszük, hogy tiszta víz folyik a csapokból, míg máshol a világon ez nem biztosított a lakosság jelentős részére.