
Tüzelőutalvány átvétel, új helyszínen
Figyelem, változott a rezsicsökkentés utalványainak átvételi helyszíne! Mint már jeleztük Halason február 18-tól, vagyis hétfőtől vehetik át az érintettek a téli rezsicsökkentés utalványait. Eredetileg a városházára kellett volna menni az érintetteknek, ám az önkormányzati hivatal tájékoztatása szerint a Tó utcai Rostás László Cigány Közösségi Ház az új helyszín.
Háztartásonként 12 ezer forintos segítséget kapnak azok, akik korábban nem részesültek a rezsicsökkentésből, mert például fával fűtenek. Mivel Halason több, mint ezer utalványról van szó, a gördülékenyebb ügyintézés miatt az a döntés született, hogy megváltoztatják az előzetesen megadott átvételi helyszínt és időpontokat. E szerint az utalványokat nem a városházán, hanem a Tó utcai Rostás László Cigány Közösségi Háznál lehet majd átvenni.

Hétfőtől csütörtökig, 8-tól 15 óráig fogadják az ügyfeleket. Az utalványokat érkezési sorrendben lehet majd átvenni. Ehhez személyi igazolványra és lakcímkártyára lesz szükség. A Ju-Fer Bt. Olajbányász úti telephelyén lehet majd tüzelőre váltani az utalványokat. (Terveink szerint a témával a jövő hét elején a Halas Tv Híradója részletesebben is foglalkozik.)
Fotók: Csóti Gábor