Új diákpolgármestere van Halasnak
Közélet

Új diákpolgármestere van Halasnak

Az iskolákban lezajlott diákönkormányzati választásokat követően kedden délután tartotta alakuló ülését a Kiskunhalasi Városi Diákönkormányzat.

A választás eredményeképpen a KVDÖK tagok Hegedűs Ildikót (a nyitóképen középen áll), a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium tanulóját diákpolgármesternek, Bálint Sándort, a Szilády Áron Református Gimnázium és Kollégium, valamint Tóth Viktóriát, a Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskolája tanulóját diák alpolgármestereknek választották.

Farkas Dániel Kiskunhalas Város alpolgármestere köszöntötte az új diákképviseleti szerv tagjait, jövőbeli munkájukhoz sok sikert kívánt.

Az ülésen Forgó Lili leköszönő diákpolgármester az előző évi munkáról, tapasztalatokról beszélt, valamint felajánlotta segítségét az új tisztségviselők számára. Hegedűs Ildikó diákpolgármester bele is vágott a munkába, kérte a képviselőket, hogy kezdjenek hozzá az iskolákban az ötletek, javaslatok összegyűjtéséhez.

Hozzászólás (0)