Új épületek, színpad - megszépül a Sóstó partja
Közélet

Új épületek, színpad - megszépül a Sóstó partja

A kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzés előkészítése történik, megjelent a kiírás, július 9-ig várják az ajánlatokat a Sóstó turisztikai célú fejlesztése pályázat kapcsán. A projekt keretében a jelenlegi, rossz állapotban lévő kiszolgáló épületek elbontásra kerülnek, helyükre egy stílusában megújult, mégis a strand szellemiségéhez illeszkedő rendezvénytér kerül kialakításra. Felépül egy színpad, valamint hozzá kapcsolódóan egy öltöző és egy vizesblokk.

A Halasi Média és Kultúra Kft. sikeresen pályázott, a Kiskunhalas- Sóstó turisztikai fejlesztése című TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00015 azonosítószámú pályázaton. A projekt a Széchenyi 2020 Program keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap valamint Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg. A vissza nem térítendő támogatás összege: 81.000.000 forint.

Dervaderics-Kurucz Brigitta a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési, Üzemeltetési és Főépítészi Osztály Fejlesztési-és beruházási csoportvezetője megkeresésünkre elmondta, a projekt során kialakításra kerül egy fedett rendezvénytér, valamint egy sétány. Megújul a bejáratnál lévő büfé épülete, valamint a kerítés és a strand területén lévő közvilágítás is, illetve a strand területének a zöldfelülete is rendezésre kerül. A növekedő látogatószámra tekintettel új parkolókat is építenek. A beruházás a strand, kilátóig tartó területét érinti. Információink szerint a kilátó felújítása önkormányzati forrásból valósul majd meg.

A projekt célja a település turisztikai vonzerejének erősítése, valamint a kiskunhalasi Sóstónál található Sóstó Beach Szabadidőpark turisztikai rendezvények lebonyolítását szolgáló infrastruktúra és a kínálat fejlesztésével összefüggésben, a térségbe látogató turisták számának emelkedése és a tartózkodási idő növekedése, azaz a turisztikai kereslet erősödése.

Még több cikk

Vár a Városi Mikulás-nap!

Vár a Városi Mikulás-nap!

Megszűnik a kommunális adó

Megszűnik a kommunális adó