Új helyen a beteg gyerekek
Közélet

Új helyen a beteg gyerekek

Megtörtént a költözés, már az új helyen fogadja a beteg gyerekeket a halasi kórház gyermek- és gyermekfertőző osztálya. Az épület tizedik emeletéről a négyes szintre költöztették le az osztályt. A gyermek ambulancia viszont egyelőre még maradt a régi helyén, az épület tízedik emeletén.

A gyermekosztályosztály a korábbinál sokkal nagyobb területet kapott, 200 négyzetméterrel nőtt a gyógyításra fordítható alapterület, így a szülők is jobban elférnek a beteg gyermekek mellett. Minden szobához tartozik saját fürdő és készült egy játszószoba is. A megújult osztály első látogatói azt mondták elégedettek a körülményekkel, mert minden sokkal tágasabb, barátságosabb.

A Semmelweis kórházban az elmúlt hónapokban új, a mai kor követelményeihez igazodó helyet kapott az intenzív osztály, az egynapos sebészet, valamint a szülészet és nőgyógyászat is. A részlegek bővítését segítette a hatodik szintig felépített, úgynevezett torony rész is. Mindez része a kórház 3 milliárdos fejlesztésének.

Fehér Erika