
Új járművek a biztonságos vízszolgáltatáshoz (galéria)
Nyolc új haszonjármű üzembeállításával erősíti a biztonságos vízszolgáltatást a megyében az ötvenhárom településen víziközmű szolgáltatást ellátó Kiskunvíz Kft.. Pénteken délelőtt a kiskunhalasi kirendeltség előtt vette át Mátyus Zoltán ügyvezető igazgató a tervezett beszerzésű, mintegy negyvenmilliós összértéket jelentő járműveket. Az elöregedett járműpark frissítése nagyban segíti majd az ellátási biztonságot.
Pénteken délelőtt nem volt szabad hely a Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. Kiskunhalasi Kirendeltsége előtti parkolóban. Nyolc vadonatúj haszonjármű foglalta el az átadás és bemutatás idejére a helyeket. Katonás rendben sorakoztak fel a most beszerzett új kisteherautók az épület előtt, amelyeket Mátyus Zoltán ügyvezető mutatott be.
A nyolc darabos flotta két Toyota és hat Fiat haszonjárműből állt. Utóbbiakat Vékony Melinda, a KB Autoteam Kft. Fiat Márkakereskedés és Márkaszerviz értékesítési vezetője adta át figyelmességi ajándék és virágcsokor kíséretében az ügyvezető igazgatónak.
Mátyus Zoltán nyilatkozatában kettős érzésekkel számolt be a Kiskunvíz Kft. járműparkjának fejlesztéséről. „Egyik szemem sír, a másik nevet. Nagy öröm, hogy ezeket az új haszonjárműveket az ivóvíz és szennyvíz szolgáltatási kör biztonságos működtetése érdekében szolgálatba állíthatjuk. Ez nagyban hozzájárul a mobilitásunkhoz és a gyors hibaelhárítások megoldásához a jövőben. A másik szemem sír, mert a 20-22 éves átlagéletkorú járműparkunkban a megfelelő kiváltáshoz, cseréhez kétszer ennyire lenne szükségünk évente.
Ezt a beruházást az idénre terveztük és muszáj volt meglépnünk, annak ellenére, hogy a romló gazdasági körülmények ezt nehezítették – jelentette ki a vezető. A járműparkunkban 24-26 éves autók is futnak. Van, amelyikben 425 ezer kilométert mutat a műszerfal. El kell mondanom, ha ebben az ütemben cserélnénk le az autóinkat évente, akkor 16-18 év alatt újulna meg a közel 100 darabos járműflottánk!
A vízszolgáltatáshoz, hibafeltáráshoz és elhárításhoz kollégáimnak gyorsan a megadott helyszínre kell érkezni, de legfőképp biztonságban. Ezt mint munkáltatónak és mint a vízszolgáltatást biztonságosan ellátó társaságnak is nagy felelősséggel kell végeznünk. Az ezekkel a járművekkel kiváltott autók már nem feleltek meg a kor és a biztonság követelményeinek, nagy szükség van rájuk – nyilatkozta Mátyus Zoltán.
Az autóvásárlási szándékunkat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal beszerzési szabályzata alapján hirdettük meg. Külön öröm számomra, hogy a cég vezetési pontján, Kiskunhalason tudtunk hat járművet beszerezni, így a szerviz hátteret itt helyben tudjuk biztosítani. Remélem az új járművek ügyfeleink és munkatársaink elégedettségére látják el a nap 24 órájában illetékességi területünkön a szolgáltatási feladatainkat – zárta tájékoztatóját a Kiskunvíz Kft. ügyvezető igazgatója.